A művégtagok mozgatásához eddig kábelek sorozatára volt szükség, amelyek izmokhoz és ízületekhez kapcsolódtak, a mostani innovációval azonban mindez már a múlté, ugyanis jelen esetben nincs szükség kábelekre.
A Prosthesis című szaklapban megjelent tanulmány bemutatta, hogy egy kis méretű Tesla-turbina segítségével a felhasználók a légzésük irányításával képesek lehetnek a protéziskéz különböző ujjainak pontos mozgatására.
Külön kiemelendő, hogy a művégtagot úgy alkották meg, hogy a mozgáshoz szükséges légzésmennyiséget akár kisgyerekek is elő tudják állítani.
Mindennek azért lehet kiemelt jelentősége, mert a prototípus egy megfizethető lehetőség lehet a jövőben a gyermekek és a tizenévesek számára, akik így fejlődésükkel összhangban mozgathatják majd a művégtagot.
A leírás alapján az eszköz használata mindössze minimális betanítást igényel, ráadásul könnyen karbantartható. Amennyiben a fejlesztés tovább folytatódik, ezen innováció megfizethetőbb végtagprotéziseket eredményezhet a világ különböző pontjain élő emberek számára.
Levegővétellel mozognak a művégtagok
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.03.16.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Győr büszke az idei kitüntetettekre – erről beszélt a város polgármestere a március 15-ei díszközgyűlésen, ahol átadták a...






