Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Lifttel felszerelt kisbuszt kapott Tatabánya legnagyobb szociális intézménye

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

15 millió forintból vásárolták azt a speciálisan átalakított kisbuszt, amely a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények számára az alapellátást is könnyebbé teszi.

Sajtótájékoztató keretében adták át azt a Ford Transportert, amelyet előzetesen nyolc fő szállítására tettek alkalmassá. A jármű teljesen akadálymentesített, egyesével kiszerelhető ülésekkel ellátott, valamint egy hidraulikus lift is található benne, mely segítségével akár négy kerekesszéket használót is tudnak szállítani.

A városvezetés képviseletében Lusztig Péter alpolgármester tartott ünnepi beszédet, aki elmondta: önkormányzati forrásból, csaknem 15 millió forintból vásárolták az átalakított gépjárművet.
–Nagyon fontos lehetőség ez ahhoz, hogy a szociális otthonokban élő emberek teljesebb életet élhessenek – hangsúlyozta az alpolgármester

– Csaknem tizenöt dolgozó mindennapjait könnyíti meg az autó. Voltak kirándulások, amikor a korlátozott lehetőségek miatt egyes társaink nem tudtak velünk tartani. Így az alapellátás is gördülékenyebb lesz majd – árulta el Mecsei Ilona, a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények igazgatója, aki hozzátette: az új autóval az első úti cél a Turul lesz.

Forrás: kemma.hu