Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Magyar siker a pontytermelésben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Három őshonos magyar halfajta, a ponty, a süllő és a harcsa tenyésztéstechnológiájának komplex fejlesztését végezte el az ország vezető mezőgazdasági kutatóintézményeit magában foglaló konzorcium, melyre csaknem egymilliárd forint európai uniós támogatással is járt – közölte Horváth Ákos projektvezető az MTI-vel.

A 2017-2021 közötti időszakban végzett fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásából jutott támogatáshoz.

A támogatás segítségével nem csak a hazai haltermelés, hanem a fogyasztás minőségi javulását is várják – hangsúlyozták a közleményben. Hozzátették: a tenyésztés technológiájának fejlesztése során az ökológiai és a fogyasztói szempontok érvényesítését egyaránt célul tűzték ki.

A legfontosabb Magyarországon tenyésztett halfaj, a ponty esetében az eddigi hároméves termelési szerkezet helyett rövidebb, kétéves tenyésztési technológiát fejlesztettek ki.

Mindezt úgy, hogy kiválasztották a genetikailag legmegfelelőbb pontyfajtát, majd kidolgoztak egy, a takarmányozáshoz szükséges új receptúrát. A süllő és harcsa esetében létrehoztak egy mélyhűtött génbankot, ami az adott állományok genetikai tartalékainak megóvására, megőrzésére szolgál. Mindkét halfajtánál fontos szempont volt, hogy alkalmasak legyenek az intenzív rendszerű nevelésre.

A projektet induláskor a Szent István Egyetem vezette, majd több partner egyesülése után jogutódja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Tagja volt a Debreceni Egyetem is -számolt be az agrarszektor.hu