Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Május végéig várják a nevezéseket a Virágos Magyarországért versenyre

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Május 31-ig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyre – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

 

 

A 25 éve útjára indított kezdeményezés célja egyebek mellett a kulturált és vonzó településkép kialakítása, a településen élők összefogásának ösztönzése, a környezettudatos gondolkodás erősítése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása. Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke a műsorban felidézte, hogy 2017-ben rekordszámú, 312 település nevezett a versenyre, idén pedig ennél is több jelentkezőre számítanak.

A pályázóknak a verseny országosan elismert, kertész, tájépítész, várostervező, környezetvédő és turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűrije tanácsadást is nyújt a felkészülési és bírálati időszakban – tette hozzá. Báthoryné Nagy Ildikó Réka, a verseny nemzeti koordinátora elmondta: idén öt kategóriában nevezhetnek a települések, így külön mérettetnek meg az ezer lakos alatti és feletti falvak, az 50 ezer lakos alatti és feletti városok, valamint Budapest kerületei.

A környezetszépítő megmérettetésre a jelentkezési határidő május 31.. Nevezni a polgármesterek tudnak, a regisztrációt a viragosmagyarorszag.hu oldalon tehetik meg. A részvétel díjmentes. A verseny két fődíjas települése a 2019. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén (az Entente Florale Europe-n) képviselheti Magyarországot. Hozzátette: a 25. jubileumi év alkalmából minden pályázó település egy-egy facsemetét kap ajándékba.