Már készül új évadára a Győri Balett. Velekei László a társulat művészeti vezetője elmondta, két új bemutatót terveznek: a Kipp-Kopp inkább a gyerekeket célozza meg, a felnőtteknek szóló előadás pedig a Körforgás címet viseli. Jelenleg még az alapozásnál tartanak, a lányok és a fiúk egyelőre külön gyakorolnak, de bíznak abban, hogy a jövő héten már a közös munka is elindulhat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Álomudvar közösségi összefogásból Győrben
Átadták a Bagolyvár Gyermekotthon álomudvarát Győrben. Közösségi összefogásból, több mint 13,5 millió forintból újult meg a játszótér, amely csaknem negyven gyermek mindennapjait teszi szebbé.





