Már 20 éves Bogyó és Babóca

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A népszerű sorozat szerzője, a Magyar Nyelvőr Díjas, Pro Familiis, Aranykönyv és Janikovszky Éva-díjas írónő, Bartos Erika első kötete 2004-ben jelent meg.

Az első rajzfilmsorozatot 2010-ben mutatták be, Bogyó és Babóca 1. – Barátság címmel. A sorozat és a belőle készülő moziváltozat sikere után következett a Mézeskalácsok, a Játszótársak, a Tündérkártyák és a Hónapok meséi című évad. Most pedig elkészült az újabb széria mozifilm változata Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk címmel.

A sorozat két főszereplője: Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány. Barátaikkal, a közel 100 egyénített kis állatszereplővel minden epizódban felfedezik környezetüket, az erdők, mezők és vizek világát. Eközben sok mindent megtanulnak egymásról, a közösségről és saját magukról is. A korábbi évadok epizódjaihoz hasonlóan a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk is csupa olyan mesét tartalmaz, amely a korosztály tagjai számára ismerős élményekre, kihívásokra, érzésekre épül. A mesék nélkülöznek minden öncélú erőszakot, szándékuk szerint „szépre-jóra” tanítanak, a legkisebbek számára is jól követhetőek, könnyen befogadhatóak. A nézőket megerősítik a problémák empatikus, kreatív és közösségi megoldásában. A mesékben közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére. A szereplők számára az jelenti a legnagyobb örömöt, ha egymásnak is örömet tudnak szerezni.

A mozifilm Bogyó és Babóca 13 emlékezetes közös kalandját eleveníti fel, mint amilyen például a bagolyfiókák születése, vagy a Barlangi Pók balesete. Azt is megtudhatjuk, hogy mi történt a Csillaglány hárfájával és miért lett Ugrinak rövidebb a haja. A magyarországi gyerekközönség körében jól ismert karakterek mellett ezúttal is feltűnnek új szereplők: a Rézbogár, aki a harangok és csengők mestere, Borz Ottó, aki egy piros frizbit ajándékoz barátjának, Mókus Regőnek, valamint az Ezerlábú, akit távoli rokona, a Százlábú meghív magához almaszüretre.

Az epizódok gyűjteménye elsősorban a bölcsődés és óvodás korosztálynak szól, korhatár nélkül megtekinthető, így a legkisebbek számára első moziélménynek is kiváló. A kisgyerek közönség számára könnyen azonosítható formák, tiszta színek és az egész alakos karaktereket mutató kompozíciók alkalmazása segíti a legfiatalabb nézőket abban, hogy folyamatosan követni tudják a cselekményt. Ugyancsak a kisgyermekek életkori, filmnézési sajátosságainak figyelembevételével a mozik a szokásosnál alacsonyabb hangerővel vetítik a filmet, a moziteremben pedig nincs teljes sötétség.

A meseszereplők hangját ezúttal is Pogány Judit, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kölcsönzi, aki nem kevesebb mint száz karaktert szólaltat meg egyedi hangon. A rajzfilm zenéjéért és hangzásvilágáért ismét Szabó Tibor, a gyerekdalairól ismert zeneszerző és előadóművész felel. A film rendezőpárosa Fazakas Kinga és M. Tóth Géza, készült a KEDD Animációs Stúdióban.

A mozifilm bemutatójának médiapartnerei a Magyar Telekom FilmPremier szolgáltatása és a JimJam tévécsatorna.

A mozifilm megjelenése alkalmából a KEDD Animációs Stúdió Országos Rajzversenyt hirdetett óvodás csoportok számára. A rajzverseny témája: „Bogyó, Babóca és barátaik”. A részvételhez minden csoportból legalább 10 gyermek rajza szükséges. A képeket március 1-31-ig, digitális formában várjuk a rajzverseny.kedd.net oldalon található feltöltő linken. A beérkező rajzokat a KEDD Facebook oldalára töltjük fel Óvoda/Óvodai csoport albumokba, ahol folyamatosan lehet szavazni az alkotásokra. A főnyereményt a rajzaira legtöbb “kedvelést” szerző óvodás csoport nyeri. További részletek a rajzverseny.kedd.net weboldalon olvashatók.

(X)