Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Már június van, de kitart az aranyat érő eső

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Alföld déli és délkeleti tájai maradhatnak ki a mai zivatar adagból.

Az éjszakai adag után a nap folyamán délnyugat felől újabb hullámban érkeznek záporok, zivatarok, melyek a délelőtt folyamán a Dunántúl északi, északkeleti felére, illetve a főváros térségébe helyeződnek át.

Már meg sem lehet számolni, hány hullámban érkeznek a zivatarok. A meteorológusok jelentése szerint a szombat sem lesz kíméletesebb.

Az Időkép összegzése alapján a napos-gomolyfelhős időben nyugat, délnyugat felől egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok, helyenként felhőszakadás és jégeső is, az Alföld déli és délkeleti tájai maradhatnak ki ebből. Élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lesz a délnyugati, nyugati szél. Délutánra 20 és 30 fok közé melegszik a levegő, délkeleten számíthatunk a legmelegebbre, északnyugaton a hűvösebb időre, de a zivatarokat követően hirtelen több fokkal hűvösebb lesz.