Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Marad az árstop, jön az online árfigyelő

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Június 30-ig maradnak az árstopok. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a Kormányinfón.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány célja, hogy decemberre egyszámjegyű legyen az infláció. A tárcavezető beszélt arról is, hogy idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés, ennek költségeit átvállalja a kormány. Döntöttek arról is, hogy a mikrovállalkozások átlag feletti áramfogyasztását a lakossági piaci árakhoz igazítják; mindez azt jelenti, hogy egy kilowatt ára 70 forint lesz – fogalmazott Gulyás Gergely.

A kormányszóvivő kiemelte: minden üzletnek az előírt mennyiségű készletet kell biztosítania az hatósági áras termékekből, amit folyamatosan ellenőrizni fognak. Szentkirályi Alexandra közölte azt is, hogy július 1-től az alapvető élelmiszereket húsz kategóriára kell bontani, és ezen termékcsoportok esetében heti akciót kell hirdetnie az áruházaknak. A rendelet a legkisebb boltokra nem vonatkozik, a részletszabályok kidolgozása azonban folyamatban van.

Elhangzott az is, hogy a kormány június 30-ig huszonöt termékkörre rendelt el behozatali tilalmat Ukrajnából, köztük a repcére, a napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, valamint egyes húsfélékre; a más országokból behozott termékekre pedig kötelezővé tették az elektronikus áruforgalom-ellenőrző rendszerbe való bejelentést. Tranzitszállításokra továbbra is van lehetőség.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán (archív)