Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Július 7-ig kilenc erdei helyszínen koncertekkel, szakvezetéses erdei sétákkal, kiállításokkal várja az érdeklődőket a Mátrai Művészeti Napok ingyenes rendezvénysorozat.

A programok között szerepelnek klasszikus, népzenei, világzenei és dzsessz-koncertek, amelyeken ismert előadók és a helyi művészek lépnek közönség elé.

Fellép mások mellett Csík János és a Mezzo, a Szirtes Folk Band, Boggie és Petruska, Boros Misi, a Fonó Zenekar,   Anima Vonósnégyes, Pál István Szalonna és bandája, a Cimbaliband, a Muzsikás Együttes, a Misztrál és a Hot Jazz Band.

A fenntartható gazdálkodás példái

Ezzel ismerkedhetnek az érdeklődők. Tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetik tudásukat az erdő és a természetvédelem témakörében. A rendezvényhez tartoznak a természethez kötődő Muzsikál az erdő fotó-, irodalom- és gyermekrajz-pályázatok, a napok zárásaként pedig alkalom nyílik kötetlen beszélgetésekre, a vendéglátó település megismerésére.

2024-ben új helyszínként jelenik meg Parádfürdő – Ilona-völgy, ahol a Muzsikál az erdő az Országos Erdészeti Egyesület éves vándorgyűlésével kapcsolódik össze. 

(forrás: mti, fotó: Muzsikál az erdő Facebook oldal)