Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A helyi hatóságok számoltak be arról, hogy Malajziában egy vadon élő elefántcsorda eltaposott egy főútvonalon közlekedő autót, miután az elütött egy csoportjukban lévő bébielefántot. A Maláj-félszigeten található Gerik rendőrségének közleménye szerint a fehér Perodua Axiát egy 48 éves férfi vezette, mellette felesége, mögötte pedig 23 éves fia ült.

A háromtagú család helyi idő szerint vasárnap este 7 óra 35 perc körül haladt egy főútvonalon Penang szigetéről az északkeleti partvidéki Terengganu államba, amikor összeütközött az elefántborjúval.
 

A geriki rendőrség közleményében megosztotta, a baleset idején esett az eső és ködös volt az időjárás, s amikor az autó egy balra ívelő kanyarban haladt az autópályán, elütötte a bébielefántot. Zulkifli Mahmood, a Gerik kerületi rendőrség főfelügyelője hozzátette:

„Az autó nekicsapódott a fiatal elefántnak, mely a csordával együtt sétált az úton. Ezt látva a többi (összesen 5) elefánt az autó felé rohant, és taposni kezdte azt. Miután pedig a borjú felállt, a csorda elhagyta a területet.”

A geriki rendőrség nem pontosította, hogy a három családtag az incidens során az autóban tartózkodott-e, de a rendőrségi közleményben sem halálesetről, sem súlyos sérülésekről nem számoltak be. A helyszínen készült fotók alapján az elefántok nem kímélték az autót, ugyanis minden ablakát betörték, az autó eleje és oldala jóformán megsemmisült, az ajtók pedig behorpadtak.