Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Megegyezett az ETO és az önkormányzat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kedden késő este közleményt adott ki az ETO FC Győr, amelyben azt írták, megegyezett egymással a klub és a városvezetés. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

Az elmúlt néhány nap viharos eseményei után Dr. Dézsi Csaba András Polgármester Úr és Mányi József, az ETO Futball Kft. tulajdonosa leültek és megegyeztek abban, hogy a közös cél az, hogy Győr városában az utánpótlás bázisunkra építve az ETO maga mögött hagyja ezt a nehéz időszakot és minél hamarabb visszaszerezze történelméhez méltó helyét az NBI-ben.

Az ETO Futball Kft. elfogadja Polgármester Úr érvelését, miszerint a kiemelt központi akadémiai támogatás egyben azt is jelenti, hogy a győriek is méltóképpen támogatják a futballt a befizetett adókból.

Megállapodtak abban is, hogy az ETO a hatékony utánpótlás nevelés mellett új távlatokat nyit: felvállalja a Győri Ovifoci Klub támogatását is, hiszen fontosnak tartjuk, hogy már a legkisebb, óvodáskorú gyerekek is színvonalas körülmények között ismerkedhessenek a labdarúgással.