Megtalálták a Szent Balázs templom alapjainak romjait Tatán – írja a Komárom-Esztergom Megyei Hírlap. A lapnak Schmidtmayer Richárd, a múzeum igazgatóhelyettese azt mondta, már 1994-ben is keresték az épület maradványait, de akkor nem találták. Ennek részben az volt az oka, hogy a helyi hagyomány úgy tudta, hogy a templom szentélyében állt a Mária-szobor. Az ásatások során azonban egyértelművé vált, hogy rossz helyen keresték az épületet. A régészeti emlékeket most a Kossuth tér értékmegőrző felújításának szoros építési ütemterve miatt csak szűk közönség láthatja, de ahogy végeznek a munkálatokkal, egy információs tábla fogja őrizni annak a templomnak az emlékét, amely református és katolikus múltja miatt is fontos színhely a tataiak számára. (Fotó: www.kemma.hu )
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Fogászati implantátumokat vizsgáló kutatásával ért el második helyezést a Széchenyi István...
A győri Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Doktori Iskolájának hallgatója, Vörös Ádám második helyen végzett a rangos 3MT versenyen egészségtechnológiai témájával. A Kooperatív Doktori...






