Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Érdekes változás történt a Pannon-Víz Zrt. életében, ugyanis a társaság Országút u. 4. szám alatti székhelyének és egyben központi irodaházának címe több mint 50 év után Imaház u. 1. számra változott.

Ez a döntés jelentősen megkönnyíti azok dolgát, akik székhelyüket felkeresik, hiszen a főbejárat előtti közterület elnevezése már régóta az Imaház utca nevet viselte, viszont az épület címe Országút u. 4. számra volt bejegyezve. Emiatt a kevés helyismerettel rendelkezők gyakran nehezen találták meg irodaházunkat.

A 9002 Győr, Pf. 217 postacímü továbbra is változatlan, amennyiben azonban az új, Imaház u. 1. szám alatti címre küldenek levelet, az is célba fog érni.

Valószínűleg kevesen tudják, hogy ezt az utcát már 1913 óta Imaház utcának hívják és onnét kapta nevét, hogy az 1870-es évektől itt állt az ortodox izraelita hitközség imaháza és iskolája. 100 évvel később a már csak raktárnak használt régi kis zsinagóga, valamint a környékbeli lakóházak és pékműhely lebontása után kezdték meg az új fürdőlétesítmény, a kád- és súlyfürdő építését, melynek tervezője Solt Herbert építész volt. Az épület I. emeletén tisztasági kádfürdők, II. emeletén az üzemeltető vízmű vállalat irodái kaptak helyet. Kezdetben a Vízmű ügyfélszolgálata is ebben az épületben működött.