Milliókat csalt ki ismerőseitől az idős férfi

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 79 éves férfi ellen, aki ismerőseitől csalt ki több millió forintot azzal, hogy az átvett összegek után prémiumot fog fizetni.

A vádirati tényállás szerint a vádlott 2017. évben vagyonnal már nem rendelkezett, vállalkozása tönkrement, ezért ismerőseitől kért pénzt.

A vádlott 2017 tavaszán egy 60 éves ismerősének azt állította, hogy egy elhunyt külföldi személy után ő fog örökölni, és azért kért kölcsön, hogy a banki ügyeket tudja intézni. Később azt állította, hogy külföldi rokona halt meg, és az illeték kifizetésére kell neki pénz. A sértett egy év alatt, 41 alkalommal, összesen legalább 3 millió Ft-t adott át a vádlottnak, aki ezt nem fizette vissza. Mikor a sértett már nem adott több pénzt, és követelte vissza az átadott összegeket, a vádlott megromlott egészségi állapotára hivatkozva nem fizetett, majd elköltözött, elérhetetlenné vált a sértett számára.

Ugyanebben az időszakban a vádlott egy 59 éves ismerősét is kihasználta, oly módon, hogy mikor a sértett férje elhunyt, felajánlotta segítségét és nagy haszonnal kecsegtető befektetést ajánlott. A sértett 2017. év tavaszán hat alkalommal, összesen több mint 2 millió Ft-t utalt át a sértettnek, aki az átvett összegeket a megszabott határidőkben nem fizette vissza. A sértett követeléseire megromlott egészségi állapotára hivatkozott, majd elérhetetlenné vált a sértett számára.

 A vádlott ellen folytatólagosan, üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel öt év szabadságvesztés is kiszabható. 

Híradó főszerkesztő, riporter