Kezdőlap KÉK HÍREK

Mozgalmas szombat áll a rendőrök mögött

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szombaton a 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 54 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből egy halálos kimenetelű közlekedési balesetben egy ember vesztette életét, 14 súlyos és 39 könnyű sérüléssel végződött.

Az országos összesítés szerint a szolgálatban lévő rendőrök összesen 188 személyt fogott el, közülük 28 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 103 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 213 embert állítottak elő, köztük 71 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 11 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. 

Biztonsági intézkedés 88 esetben történt, írj a Police.hu.

Fotó: Police.hu