Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Nagyon régen látott szép számokat hoz a Rába

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az első háromnegyed évben és a harmadik negyedévben is rekord mértékű, az elmúlt húsz év legmagasabb árbevételét érte el a Rába Járműipari Holding Nyrt. – közölte járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.

 

A vezetőségi jelentés szerint a vizsgált időszakban a haszongépjármű-piac aktivitása kifejezetten erős volt. A piaci kereslet jelentős növekedést ért el szinte valamennyi releváns földrajzi és termék szegmensben. A jövőre vonatkozó piaci mozgások szempontjából azonban új jelenségnek tekinthető, hogy a rendelésállományok egyre több szegmensben csökkenésnek indultak – írták.

A közlés szerint az első háromnegyed évben 22 százalékkal, 56 milliárd forintra nőtt a vállalat árbevétele az előző év azonos időszakához képest. A harmadik negyedévben az árbevétel 0,7 százalékkal 16 milliárd forintra nőtt 2022 harmadik negyedévéhez képest.

Adózott eredménye az első háromnegyed évben 305 százalékkal nőtt 2022 első háromnegyedévéhez képest, elérve az 1,6 milliárd forintot. A harmadik negyedéves adatok szerint a veszteség 30 százalékkal, 730 millió forintra nőtt.