Vasárnap reggel, délelőtt még több tájegységünkön – főként a Dunától keletre – kialakulhat kisebb eső, zápor, majd délután már csak északon és északkeleten számíthatunk esőre, záporra. Napközben egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. A Dunántúlon élénk marad az északnyugati szél. Helyenként párás, ködös lesz a reggel.

Hajnalban 5-13 fok várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig 13 és 18 fok között alakul.

Hétfőn hazánk nagy részén végre napos időben bízhatunk, legfeljebb keleten, északkeleten lehet időnként több felhő az égen, de számottevő csapadék ott sem várható. Hajnalban főként északon, északkeleten képződhet pára, köd.

Napközben többfelé feltámad a délnyugati szél. Kora reggel 3-11, délután már 16-22 fokot mérhetünk.

Vasárnap nem várható fronthatás

De az átlagosnál hűvösebb, nyirkos időben felerősödhetnek a kopásos eredetű ízületi panaszok, fejfájás, keringési panaszok jelentkezhetnek.

A szelesebb dunántúli tájakon élők körében fokozódhat a fejfájás, valamint ők ingerlékenyebbek, nyugtalanabbak lehetnek. A borongósabb, csapadékosabb északkeleti tájakon lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, viszont máshol egyre többfelé kisüt a nap, így javulhat a hangulatunk, közérzetünk.