Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Valószínűleg a tudatosan kevesebb fogyasztásnak, valamint a megemelkedett áraknak is köszönhető, hogy csökkent tavaly decemberben az energiafogyasztás Magyarországon az előző évihez képest.

A földgázfogyasztás 24 százalékkal, a villamosenergia-felhasználás pedig 8,2 százalékkal esett vissza – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a honlapján.

A HMKE- (háztartási méretű kiserőmű) termelés előzetes becslését tartalmazó adatok alapján a villamosenergia-felhasználás 8,2 százalékkal csökkent. A bruttó rendszerterhelés maximuma 4,5 százalékkal maradt el a tavaly decemberi csúcsértékétől. Az előállítás 2 százalékkal mérséklődött az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a magyar importarány 28 százalék körül alakult.

A magyarországi földgázfelhasználás az előző évihez képest 24 százalékkal csökkent, a csúcsnapi felhasználás 503 gigawattórát tett ki, amely 2014 óta a legalacsonyabb érték. A magyarországi ellátásban a nettó import volumene 3,1 terawattóra volt. Ez jelentős (23 százalékos) növekedés tavaly decemberhez képest, amikor átmenetileg nem érkezett Magyarországra hosszú távú szerződés keretében gáz, és ezért a tárolói ellátás dominált.

A szokásos téli nettó importtól azonban lényegesen elmaradt a decemberi mennyiség, sőt még a novemberi alacsony szinthez képest is közel felére csökkent.

A hivatal ismertetése szerint novemberhez képest emelkedett a kitárolás szerepe az ellátásban. Decemberben  a hazai tárolók 70,4 százalékos töltöttségi szinten, 48 terawattóra készlettel zárták a hónapot, ami 14,5 terawattórával volt magasabb a megelőző évi szintnél.