Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Nem érdemes utolsó pillanatra hagyni a biztosítóváltást

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csaknem 70-80 ezren cserélhetik le kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat az év végén. A kampány mintegy 800 ezer gépjárművet, köztük 400 ezer személygépkocsit érint. 

Kozma Gábor, az Insura.hu biztosításközvetítő vezérigazgatója közölte: a gépjárművek üzembentartóinak tavalyhoz képest legfeljebb 5 százalékos díjemelkedésre kell felkészülniük. Az újonnan megkötött online szerződések éves átlagos díja a személygépkocsik esetében 33-35 ezer forint körül alakul majd, de a piaci verseny utóbbi időben megfigyelhető élesedése miatt akár az átlagdíjak csökkenése is bekövetkezhet.

A kampányban várható átlagdíj jelentősen alacsonyabb az évközi váltók éves átlagdíjánál, ami az előző negyedévben az Insura.hu adatai szerint csaknem 61 ezer forint volt. A különbséget főként az érintett autók speciális összetétele magyarázza, január elsejével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt gépjárművek üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig csaknem 95 százaléka a legkedvezőbb, B10 bónusz fokozattal rendelkezik. A teljes állománynak ugyanakkor csak mintegy harmada tartozik a legkedvezményesebb körbe.

A kötelező biztosítással foglalkozó 12 biztosító idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki év végi tarifáit. Az érintett ügyfelek ezután tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postai úton, vagy e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. Erről már Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke tájékoztatott. 

Hozzátette: az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31-e. Javasolt azonban az új kötelező szerződés megkötését a meglévő szerződés felmondásával együtt intézni.

Az autósok 2010 előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta akár újonnan, akár használtan megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani. 

Így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások aránya.

Illusztráció: Pixabay