Kezdőlap KÉK HÍREK

Nem tűrte a válást, késsel tört felesége életére Győrben a zaklató férj 

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Késsel támadt feleségére, akivel már válófélben volt egy most 40 éves férfi Győrben, az egyik belvárosi üzlet előtt. A járókelők mentették meg a nőt, az eset 2023. januárjában történt. Az agresszív bántalmazóval szemben most emeltek vádat.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete és zaklatás miatt emelt vádat egy 40 éves férfival szemben, akit előbb súlyos testi sértés miatt vettek tavaly január 6-án őrizetbe, de a főügyészség szerint élet elleni támadás történt.

A vádirati tényállás szerint a férfi és felesége 2019-ben ismerkedtek meg egymással, majd 2020 tavaszán kötöttek házasságot. A férfi a házasság elején külföldön dolgozott, ahonnan 2021 őszén jött haza Magyarországra, utána a házasság megromlott és 2022 nyarán külön költöztek.

 A vádlott többször halálosan meg is fenyegette a sértettet, aki a bíróságtól távoltartást kért férjével szemben, ezt a bíróság 2022 szeptemberében el is rendelte. A férj azonban már a végzés meghozatala napján megjelent a sértettnél Győrben, szidta és megöléssel fenyegette, emiatt ki is kellett hívni a rendőrséget, akik bilincsben vitték el.

Továbbra sem nyugodott bele a történtekbe, és 2023 januárjában, délelőtt a sértett győri munkahelyén termett. Iratokat kért tőle, majd egy rövid szóváltást követően távozott. A délelőtt folyamán viszont felöntött a garatra, dél körül részegen tért vissza a válófélben lévő felesége Kiss János utcai munkahelyére, a szalonban ülő vendéget elzavarta azzal, hogy „itt most csúnya dolgok fognak történni!”.

Elővett egy 7 centi pengéjű kést és a nőre támadt. A sértett kimenekült az utcára, de férje követte, a földre lökte és legalább háromszor a nyaka irányába szúrt, többször meg is ütötte.

Járókelők siettek az áldozat segítségére, lerángatták róla a brutális támadót. A sértett a bántalmazás miatt végül a fején és a kezén szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket.

 A kényszerintézkedés hatálya alatt álló terhelt ellen az ügyészség emberölés kísérlete és zaklatás miatt emelt vádat, és – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság a bűncselekmények beismerése esetén a vádlottal szemben 7 év börtönbüntetést szabjon ki.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.