Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Nem ússzuk meg olcsón az iskolakezdést sem

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az idén 20-30 ezer forintba kerül gyermekenként a beiskolázás – ez derül ki az egyik nagy játékkereskedő cég felméréséből, amin már szinte meg sem lepődik senki.

A nem reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy alapvető tanszerekre a megkérdezett családok közel fele 10-20 ezer forintot, egynegyede akár 20-30 ezer forintot költ. A válaszadók 70 százaléka úgy gondolja, legalább 50 százalékkal drágábban lehet most beszerezni a felszereléseket, mint egy-két évvel ezelőtt.