Nyitott Kapuk Napja a Mórában

Nyitott Kapuk Napja a Mórában

Diákjaink írták rovatunk következő részében a pénteki Nyitott Kapuk Napja eseményéről hoztunk beszámolót. Aki lemaradt volna, november 13-án még ellátogathat a Mórába. Izgalmas bemutatókkal és programokkal várják az érdeklődőket. 

Nagyon örülök annak, hogy én is vállalhattam feladatot november 8-án a Móra-iskola Nyitott kapuk napján, és részt vehettem a nyomdaipari szakképzés bemutatásában. Nem is volt olyan régen, amikor nyolcadikos diákként én is betekinthettem leendő középiskolám szakmai óráira. Emlékszem, nagyon érdekesnek találtam, hogy láthattam, hogyan lesz az elektronikus formátumban lévő, nyomtatásra váró anyagból késztermék. Döntésemet – hogy a nyomdaipari technikus szakmát választottam – ma sem bántam meg, mert szívesen oldom meg a gyakorlati problémákat, amelyek kreativitást is igényelnek.

A nyílt napon az aulában lévő interaktív szakmai standok in-line részén vártam az érdeklődőket. Bemutattuk a nyomdaipari gépeket működés közben, így alkalmuk nyílt vendégeinknek kipróbálni a hajtogatást, spirálozást, lyukasztást.
Közösen készítettünk naptárakat, szórólapokat.

Nagy sikere volt rögtönzött fotóstúdiónknak ahol a tanulók kezükbe vehették a kamerát, és kérésükre róluk is készültek felvételek, melyeket monitoron azonnal meg is tekinthetek.

Osztálytársaim nagy része a webdesign szakmai órán vett részt, ahol a tanárnő irányításával bevonták a nyolcadikosokat a számítógépes tervezési folyamatokba. Betekintést kaptak az online holnaptervezés rejtelmeibe, és láthatták, milyen lehetőségeket ad az önmegvalósításra egy megadott téma, feladat.
Reméljük, meg tudtuk mutatni ennek a kreatív területnek a szépségeit és hasznát a mindennapokban, ezért sokan folytatják tanulmányaikat nálunk, a Mórában.

Sós Janka 11.B

 

  1. november 8-án nyílt napot tartott iskolám, a GYSZC Móra Ferenc Sportiskolai Általános Iskolája és Szakgimnáziuma, ahova a pályaválasztás előtt álló nyolcadikos diákok látogattak el. A program 9 órakor Csengeri Mária tagintézmény-vezető tájékoztatójával kezdődött, amelyben bemutatta az iskolát és a választható képzéseket. A MÓRÁs diákéletet diákönkormányzatunk társelnökei képekkel illusztrált előadásban mutatta be.

Az érdeklődő diákok a Sport ágazat szakmai óráiba is betekintést nyerhettek. Az anatómia szaktanteremben sok szemléltetőeszköz (csontváz, torzó) segítségével ismerkedhettek meg az emberi test felépítésével a diákok. A jövő fitness-wellness instruktorainak elsősegélynyújtást is tanulniuk kell. Ezen a bemutató órán a sérülések ellátását, és az újraélesztés folyamatát figyelhették meg a látogatók. A szakképesítés fontos része a testnevelés tantárgy. Ennek keretében két csapatsport, a kosárlabda és a frizbi bemutatóit nézhették meg leendő diáktársaink.

Az aulában különböző szakmai standok színesítették a programokat. A diákok például itt ismerkedhettek meg a gimnasztika gyakorlattal.

Három évvel ezelőtt még én is megilletődött, útkereső nyolcadikosként jártam az iskolai nyílt napokat. Most pedig tizenegyedikes sport szakgimnáziumi diákként bemutatót tartottunk a masszázs alapfogásaiból. Ez a tantárgy nagyon népszerű a tanulók körében. Az iskolában működő sportszakkörök közül a darts kipróbálására is volt lehetőség. Játékos ismeretszerzésre adott lehetőséget a szerves puzzle feladat, és látványos karate bemutatóval mutatkoztak be a küzdősportok.

A bemutatott programok segítségével a fitness-wellness instruktor szakágazat sokszínű életébe nyerhettek betekintést a diákok és a szülők. Remélem, a sikeres felvételi után sok sportszerető diák választja a Mórát tanulmányai folytatásához, és akkor iskolatársakként köszöntjük egymást a folyosókon.

 

Lengyel Bianka 11. A

Hírszerkesztő