Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Alprosys kreatív fizika kupa élőben!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Néhány perc és kezdődik az Alprosys Kreatív Fizika Kupa a Mobilisben! Kövessék az eseményeket folyamatosan frissülő cikkünkkel!

Négy csapat jutott be az Alprosys Kupa döntőjébe:a Págisz, a Krúdy, a Lukács és a Révai.

Az első feladat, hogy a csapatok egércsapdából építsenek autót, erre 75 percük volt a versenyzőknek. A zsűri pontozza majd a gyorsaságot, a célbaérést és lehetőség van bónusz pontok gyűjtésére is.

A fizika lehet más, mint egy száraz tantárgy, ezt mondta Bera Attila, a főszponzor és szervező Alprosys ügyvezető igazgatója.  A cél, hogy közelebb hozzák a természettudományokat a fiatalokhoz- teszi hozzá.

Az első feladat a robotkar lesz.

A feladat lényege, hogy három színes kockát egy robotkar segítségével kell átjuttatni egyik pontból a másikba, méghozzá egy joystickkal irányítva. A Págisz kezdte a próbálkozást, az idejük 1:48.

A révaisok biztosan nyerik a versenyt, mindhárom kockát átjuttatták! 6 pontot kapnak.

A második a Lukács, 4 pontot gyűjtöttek

A harmadik a Págisz, 3 pontot kapnak

A Krúdy két pontot szerzett.

 

A már említett egérfogóból készült kiskocsik a pályán.

 

A Lukácsosok autója volt a legyorsabb, a második a Révai, a harmadik a Krúdy, a negyedik a Págisz. De a zsűri értékel és ez a fontos, 9 pontot adhatnak a megvalósításra.

Krúdy 11 pont, 8 pont Lukács, 7 pont a Págisznak és 6 pont a Révainak. A bónuszpontokkal együtt 13,9,8,7.

Szünet. Az összesített eredmény:

Révai: 13.

Krúdy: 13.

Lukács 12.

Págisz 10.

Szoros tehát a verseny!

Brutális fizika, keresd a választ!

Négy lehetőségből kell kiválasztani a választ az elméleti kérdésekre

A feladat két részből áll, először a kérdésekre helyesnek gondolt választ fel kell írni egy táblára, így holt verseny is kialakulhatott. Nos, alakult is. A tíz kérdésből iugyanis a Págisz hibázott egyet, így ők kilenc ponttal gazdagodtak. A többiek 10-10 pontot gyűjtöttek.

A második körben a kérdés feltevése után a csapatok gombot nyomnak, a leggyorsabb adhatja meg a választ. Ha helyes, egy pont jár érte.

Ebben viszont javított a Págisz, 4 helyes válaszuk volt, összesen 13 pontot ért nekik. A págisz és a Krúdy 12-12, a Révai 11 pontot szerzett.

Összetett feladat, mondhatni körverseny jön. Négy állomást kell teljesíteni a csapatoknak, 5-5 percük van rá, vagyis összesen 20 percig tart ez a feladat.

Az anyagismeretnél mindössze a súly alapján kell megállapítani, hogy mi lehet a kis csomagban. Van puzzle feladat, csavarokat kell összepárosítani anyákkal, de a menetek különbözőek. Műszaki rajzot kell felismerni, mágnespályát teljesíteni. A legérdekesebb viszont, hogy érzésre kell egy kerékpárgumit 2 bar-ra felfújni. Erre három próbálkozás van, a zsűri 1,8 és 2,1 bar között fogadja el az eredményt.

A zsűri természetesen figyeli azt is, hogy mennyire gyorsan sikerül a feladatokat teljesíteni, ez is számít majd a végén.

Véget ért a versenyszám, összesít a zsűri. Összesen 24 pontot osztanak majd ki.

A fizika versenyt egyébként az Oxygen Televízió műsorán újra lehet nézni, ennek időpontját természetesen közzétesszük itt oldalunkon is!

Közben a csapatok már dolgoznak a következő feladaton is, hamarosan az is kiderül, hogy mi lesz az

 

A műszaki feladatok versenyt a Lukács nyerte 18 ponttal. A második helyen a Krúdy végzett 17-el, a Révai 16, a Págisz 14 pontot gyűjtött. Összesítésben így állunk most:

1.Krúdy 44 pont

2-3. Lukács és Révai 42-42 pont

4. Págisz, 37 pont.

Még három feladat van hátra: golyópálya, reflexvizsgálat és Tour de Mobilis. Még 16 pont gyűjthető, vagyis a verseny teljesen nyílt.

Holtverseny esetén az autóépítés rangsorol, vagyis ha minden így marad, a Lukács végez a második helyen.

Készül a golyópálya. Ennek a lényege, hogy a megadott anyagokból olyan pályát kell építeniük a versenyzőknek, amelyen egy acélgolyó 30 másodperc alatt ér le a földre. Aki a legjobban meg tudja ezt az időt közelíteni, az nyer.

A Págisznak sajnos nem sikerült, a golyó minduntalan megakadt.

A Révai sem járt sokkal jobban.

A Krúdy pályája az első próbálkozásnál szétesett, de lehet még próbálkozni. A második már jó! Az első jó próbálkozás.

A Lukácsnak elsőre is sikerült teljesíteni a pályát, 9,05 az idő

A zsűri pluszpontokat is kiosztott, így a golyópálya végeredménye:

Lukács 7p

Krúdy 6p

Révai 3p

Págisz 3 p

Reflexteszt, a lehető leggyorsabban végig kell nyomkodni a véletlenszerűen felvillanó gombokat

Págisz 4

Révai 3

Krúdy 2

Lukács 1

Körbeverés van.

 

Az utolsó versenyszám. Tour de mobilis. A feladat egyszerű. 250 métert kell tekerni, a leggyorsabb trió nyer.

Révai 4, Krúdy 3, Págisz 3, Lukács 1 ennyi pontot gyűjtöttek a hármasok. Izgalmas pillanatok: összesítjük a pontokat és kiderül, hogy ki nyerte az Alprosys kreatív fizika kupát!

A mentorok, vagyis a csapatok segítői is emléklapot kapnak.

És a végeredmény

1. helyezett: Krúdy 55 pont 30.000 ftos vásárlási utalvány minden játékosnak, 2 óra gokartozás az E-kart ringen és 400.000 forint támogatás

2. helyezett: Révai, 52 20000 forintos Árkád vásárlási utalvány és 300.000 ft fejlesztési támogatás az iskolának.

3. helyezett 51 ponttal Lukács 15.000 forintos Árkád vásárlási utalvány és 200.000 ft fejlesztési támogatás az iskolának.

4. Helyezett 47. pont: Págisz: 10.000 Árkád vásárlási utalvány és 100.000 ft fejlesztési támogatás az iskolának.

Gratulálunk a résztvevőknek!

Kedves olvasóinknak pedig köszönjük a figyelmet, kellemes napot és ne feledjék, hamarosan a teljes vetélkedőt megnézhetik az Oxygen Televízió műsorán!