Egyre több a szántóföldeken, erdőkben, köz- és magánterületeken, utak mentén lerakott hulladék, a jogsértők ezt a tevékenységet „már-már üzletszerűen végzik” – közölte Nyúl jegyzője a település weboldalán. Kérik, aki információval szolgálhat ezekről, jelentse.
„Napjaink egyik kihívása az illegális hulladékelhelyezés elleni küzdelem” – közölte Németh Dóra, jegyző. A szántóföldeken, erdőkben, köz- és magánterületeken, utak mentén lerakott hulladék mennyisége egyre aggasztóbb méreteket öt, „az azokat odaszállítók is egyre gátlástalanabbak és már-már üzletszerűen végzik jogellenes tevékenységüket”.
A nyúli jegyző idézi a törvényt: a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény értelmében tilos a hulladékot elhagyni, – a gyűjtés, begyűjtés, tárolás, lerakás szabályaitól eltérő módon – felhalmozni, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezni, kezelni.
„Településünkön – közszolgáltatás keretében – a kommunális hulladékok gyűjtése, szállítása és végleges elhelyezése, a zöldhulladék és a műanyag hulladék kezelése megoldott” és a hulladéktól meg lehet válni a környezet veszélyeztetése nélkül is.
Az önkormányzat arra sarkallja a lakókat, hogy illegális hulladékot lát, jelentse be. Ha nem közterületről van szó, akkor a www.hulladekradar.hu alkalmazáson keresztül tehetünk bejelentést, az alkalmazás okostelefonra letölthető, a bejelentő által megtett bejelentést csak az erre feljogosított, területileg és szervezetileg illetékes hivatali ügyintézők látják. A részletek megismerhetők a Hulladekradar.hu weboldalon elhelyezett adatkezelési tájékoztatóból.
Ha közterület érintett, akkor a helyi rendelet betűjét kell követni, és az önkormányzat lakossági bejelentés alapján vagy hivatalból jár el. A rendelet pedig így szól:
„12.?§ Amennyiben a közterületen engedély nélkül hulladékot lerakó, vagy elhagyó személy a hulladékgazdálkodási hatóság arra irányuló felszólításban foglalt határidő alatt saját költségén nem gondoskodik az elszállításról, úgy a kötelezést a hatóság közérdek védelme miatt azonnal végrehajthatónak nyilvánítja.
13.?§ (1) A köztisztasággal összefüggő önkormányzati hatósági hatáskör gyakorlását a Képviselő-testület Nyúl Község Jegyzőjére (a továbbiakban: Jegyző) ruházza át. A köztisztasággal összefüggő önkormányzati hatósági ügyekben hozott döntések végrehajtását a Jegyző foganatosítja.”