Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Ökoturisztikai látogatóközpont épült Lábatlanon

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.


Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont 

A városháza tájékoztatása szerint az épületben létrehozott kiállítótér öt termében a cementgyártást, a kőfaragást és a papírgyártást mutatják be, valamint a Dunát és a Gerecse hegységet. A kiállításokat a hagyományos eszközök mellett innovatív és interaktív elemekkel szerelték fel.
Kialakítottak egy vetítések, oktatások és foglalkozások lebonyolítására alkalmas előadótermet is, a városon áthaladó kerékpáros turisták igényeit pedig egy kerékpárüzlet és -szerviz szolgálja ki.
A beruházás 275 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás és 15 millió forintos önkormányzati önerő felhasználásával valósult meg.
A turisztikai központ az év 290 napján elérhető, a főszezonban hosszabbított nyitvatartással várja az érdeklődőket. A látogatóközpont szomszédságában, a Gerenday-kertben a vidék természeti értékeit, növényvilágát bemutató tanösvényt hoztak létre.
A Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpontnak otthont adó épület, amely a település központjában található, korábban postakocsi-állomás volt, később a Gerenday család kőfaragó műhelye, majd lakásokat alakítottak ki benne.
A rossz állapotú házat 1999-ben vette meg Lábatlan önkormányzata.

Forrás: MTI