Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Októbertől rezsicsökkentés?

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ebből 10 százalék már megtörtént januárban és az újabb 10 százalékon felül „egyéb intézkedésekkel” is csökkentenék az árakat. Ez utóbbiakról még folynak a számítások. A lapnak a megkeresett energiaszolgáltatók nem kívántak nyilatkozni, mondván, nem tudni, miként oszlanak meg majd a terhek a szolgáltatók között. Ez azzal magyarázható, hogy a többségében külföldi tulajdonú szolgáltatók remélik, hogy a januári lépéstől eltérően, most nemcsak rájuk, hanem az állami szereplőkre is, az MVM-re is jut az árcsökkentés terhéből.

(MTI)