Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Olivia Rodrigo különös kérdéssel szűri a pasikat az első randin

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az énekesnő egy Netflix-interjúban osztotta meg, milyen jeleket tekint „vörös zászlónak” a randizásban.

Rodrigo elárulta, hogy egy nagyon specifikus kérdést tesz fel a srácoknak az első randikon: „mindig megkérdezem, hogy el akarnának-e menni az űrbe. Ha azt mondják, hogy igen, akkor nincs második randi.” Az énekesnő mosolyogva hozzátette: „Szerintem, ha valaki az űrbe vágyik, túlzottan el van telve magával. Egyszerűen furcsának találom.”

A történetre Grimes, Elon Musk volt partnere és három gyermekének édesanyja is reagált, aki humorosan egyetértett Rodrigo véleményével. Grimes – Musk űrkutatási munkájára utalva – azt írta a poszt alatt, hogy „Csak nőknek kéne menniük az űrbe.” Ezzel kicsit talán Muskot is megszólította, aki elkötelezett az űrutazás iránt és azon dolgozik, hogy 2030-ig ember juthasson a Marsra. A milliárdos nemrég a saját közösségi oldalán, az X-en (korábban Twitteren) úgy fogalmazott: „A SpaceX reméli, hogy bárki számára lehetőséget nyújt, hogy eljuthasson a Marsra, bár hozzá kell tenni, hogy ez hasonló lesz a hosszú, egy veszélyes és kényelmetlen tengeri utazásokhoz a múltban – de egyben nagy kaland is!”

Miközben Musk űrutazási álmait hajszolja, Grimes és Rodrigo rajongói egyetértettek abban, hogy a „túlzott önbizalom” vagy „furcsaság” valóban riasztó lehet a randizásban. Grimes és Musk, akik 2018-ban kerültek össze, azóta már különváltak, és kapcsolatukat Grimes egy humoros visszaemlékezéssel „a legjobb szakmai gyakorlatként” írta le. Annak ellenére, hogy lenyűgözte Musk SpaceX iránti elhivatottsága, az utóbbi években jogi vitákba keveredtek, mivel Grimes szerint Musk korlátozza a gyerekekkel való kapcsolatát.