Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Országgyűlés: 2,2 százalékkal bővült a magyar gazdaság

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A makrogazdasági mutatók kedvezően alakultak, az Európai Unió átlagos növekedése felett, 2,2 százalékkal bővült a gazdaság Magyarországon, kedvező volt a folyó fizetési mérleg helyzete is, amely jelentős többlettel zárt, és az államháztartás hiánya a tervezettnél alacsonyabb, 1,9 százalék lett – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a zárszámadási törvényjavaslat napirendi pont tárgyalásán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén kedden, Budapesten.

Mindez párosult az államadósság csökkenésével és a reálbérek emelkedésével – tette hozzá az államtitkár azt is részletezve, hogy 2016-ban a nettó átlagbér emelkedése 7,8 százalékot tett ki, és a 0,4 százalékos inflációnak köszönhetően ez 7,4 százalékos reálbér-emelkedést eredményezett. Szűcs Lajos (Fidesz), a költségvetési bizottság alelnöke az ülésen kifejtette: a magyar gazdaság, ahogy azt a makrogazdasági mutatók is alátámasztják, 2016-ban erősödött, ennek függvényében a Fidesz a zárszámadási törvényjavaslat elfogadását javasolja.

Mesterházy Attila (MSZP), a bizottság elnöke, ismertetve a szocialisták álláspontját, elmondta, hogy szerintük a zárszámadási törvényjavaslat számai „totálisan megalapozatlanok”, sem az abban szereplő államadósság-mutató, sem a hiány mértéke nem felel meg a valóságnak, növekedésben pedig az ország a térségen belül sereghajtónak számít.

Demeter Márta (LMP), a bizottság alelnöke úgy fogalmazott, nem támogatják a zárszámadási törvényjavaslatot, hiszen bár a hiányt sikerült kordában tartani és az államadósság szintje is csökkent, a „kormány gazdálkodása egyre felelőtlenebb és átláthatatlanabb”.

Banai Péter Benő, reagálva Mesterházy Attila felvetésére, elmondta, hogy az Állami Számvevőszék részletes elemzést készített, amely szerint a zárszámadási törvényjavaslat megbízható képet ad az ország gazdálkodásáról. Az ülésen a képviselők egyhangúlag döntöttek arról a módosító javaslatról, amely a tavalyi évhez hasonlóan, az egyházi fenntartású oktatási intézmények támogatását megemeli a nem egyházi intézmények szintjére.

Tíz igen és egy nem szavazat mellett határozat született a bizottsági ülésen a zárszámadási törvényjavaslat részletes vitáról szóló jelentés elfogadásáról és benyújtásáról.

(MTI)