Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Újra Kortársasjáték

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Nemzeti Színház idén is megrendezi drámaíró versenyét, a Kortársasjátékot.

A meghívott szerzők alig egy nap leforgása alatt írják meg színpadi műveiket, melyeket három csoportra osztva 18 színész ad majd elő november 18-án 19.00 órakor a Nagyszínházban.

A verseny a XVII. Győri Könyvszalon programjai közt idén is kiemelt helyen szerepel, sőt, már jegyet is lehet rá kapni. A drámaírók a Könyvszalon hivatalos megnyitóján ismerik meg a témát, melyet a Kisalföld megyei napilap aznapi szalagcímei közül húznak ki.

A három drámaíró idén:

Pozsgai Zsolt, Szálinger Balázs és Zalán Tibor

A rendezők:

Gábor Sylvie, Háda János és Kszel Attila

A színészek:

Balogh Fanni, Bányoczky Nóra, Bende Ildikó, Dunai Csenge, Fehér Ákos, Fejszés Attila, Jáger András, Kisfaludy Zsófi, Klinga Péter, Koppány Zoltán, Kovács Gergely, Maszlay István, Menczel Andrea, Molnár Erik, Molnár Zsolt, Nagy Johanna, Rupnik Károly, Ungvári István

AZ ÍRÓKRÓL:

Pozsgai Zsolt

1960. szeptember 20-án született Pécsett. Drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró. Több színháznak volt művészeti vezetője. Irodalmi és kulturális kiadványok közreműködője. 1992-ben Szép Ernő-díjat kapott. Liselotte és a május című darabjának filmes átiratából készült a Liza, a rókatündér című mozi Balsai Móni főszereplésével.

Néhány műve: Horatio, Fekete méz, Liselotte és a május, Razzia, Konyec (eredeti forgatókönyv), Janus, Kisváros, A nevető ember (színpadra alkalmazta), Szabó Magda: Abigél című regényéből készült színpadi adaptációját decemberben tűzi műsorára a Győri Nemzeti Színház

Az első Kortársasjátékon Tengerre, Magyar! című írásával megnyerte a legjobb dráma díját a zsűri döntése alapján. A tavalyi versenyen Degeneráció című művének színpadra állításáért Bagó Bertalan átvehette a legjobb rendező díját.

Szálinger Balázs

1978. augusztus 1-én született Keszthelyen. A József Attila-díjas magyar költő, a Hévíz irodalmi folyóirat főszerkesztője. A 2012-ben megjelent Köztársaság című kötetét Artisjus és Szépíró díjjal jutalmazták. A 360° című kötete a Magvető Kiadónál jelent meg 2016-ban. Drámaíróként, műfordítóként otthonosan mozog a hazai teátrumokban. Az I. Bábos – XIX. Magyar Drámaíró Versenyen a Hópihe csókja című bábjátékáért a DESZKA különdíjat és a zsűri által legjobbnak ítélt írói díjat hozta el.

Zalán Tibor

1954. augusztus 27-én született Szolnokon, gyerekkorát Abonyban töltötte. József Attila-díjas (1987) költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár. 2005-től 2007-ig a zalaegerszegi Griff Bábszínház, 2008 óta pedig a Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja, színdarab írója.

Néhány műve: Sakk-bástya, Papírváros, Papageno a metróban, Szása i Szása, Zalán Tibor és néhány akvarell
A második Kortársasjátékon induló Zalán Tibor, írásával több kategóriában is nyert. A zsűri és a közönség is a legjobbnak ítélte a Kitiltották a Drónokat című drámáját, melyet Háda János rendezett. Az előadásban szereplő Bende Ildikó lett a legjobb színésznő, míg Sárközi József a legjobb színész.

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is a közönség dönt a legjobb előadásról. A nézők a harmadik előadás után színházjegyük megfelelő urnába dobásával szavaznak kedvenc produkciójukra.

A háromtagú szakmai zsűri:

Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója
Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója
Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója
Ők választják ki a legjobb drámaírót, színészt, színésznőt és rendezőt.

 

forrás : infogyor