Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kara egészségügyi menedzser mesterképzést indít a következő tanévtől Győrben. Az itt végző szakemberek az egészségügy bármely területén közép- és felsővezetőként, akár orvos-igazgatóként vagy ápolási igazgatóként is elhelyezkedhetnek. A képzésre február 15-ig lehet jelentkezni.

 

A négy féléves képzésen a hallgatók széles körű ismeretekre tehetnek szert az alkalmazott egészségtudományok, a közgazdaságtan és az egészségügyi menedzsment területein. Többek között egészség-gazdaságtannal, HR-rel és vezetői ismeretekkel gazdagodhatnak, és már a második félévtől gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban és más gyakorlóhelyeken.

Dr. Hermann Csaba hangsúlyozta a menedzseri képzés fontosságát a hatékony kórházi működtetés érdekében. A Klinikai Készségek Tanszék egyetemi docense és a mesterképzés szakfelelőseként célul tűzte ki, hogy a hallgatók valós problémákkal szembesüljenek a gyakorlat során, felkészítve őket a jövő kihívásaira.