Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Összesen huszonötmillió forintot nyerhetnek óvodai és iskolai közösségek

Összesen huszonötmillió forintot nyerhetnek idén is óvodai és iskolai közösségek a Föld bajnokai elnevezésű fenntarthatósági pályázaton. Olyan közösségek nevezését várják, akik újszerű ötletekkel, a gyerekek, a pedagógusok vagy akár a szülők összefogásával keresnek megoldásokat környezeti problémákra.

A 25 millió forintos összdíjazású versenyen egyenként akár 2,5 millió forintot is nyerhetnek az adott intézmények, közösségek.

A megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, a víz, a termőföld és az erdők védelme, a hulladékkezelés, a fenntartható természethasználat és a biodiverzitás témáit felölelő pályázatokat április 11-ig lehet beküldeni.

A zsűri által kiválasztott nyertesek mellett egy pályázat támogatásáról közönségszavazással döntenek. A kiválasztott projektek díjazására idén is októberben kerül majd sor.

 

Az elmúlt években olyan ötletgazdag kezdeményezéseket támogattak, mint a rovar- és madárbarát óvodakert létrehozása, a kisgyerekek kerékpáros tudását fejlesztő tiszta levegő program, a természetes, növényi alapú festékekkel, tintákkal és viaszkrétákkal végzett vizuális nevelési terv vagy a lombhullás folyamatának megismerésére, a fák tiszteletére tanító levélgyűrűzés. Támogatták továbbá egy komposztfűtéses melegház létrehozását, a nehéz sorsúakat segítő papírbrikett készítését, vagy éppen a zöld mikrovállalkozásokat támogató mentorprogram elindítását is.

Az először 2023-ban meghirdetett pályázatra két év alatt 800 nevezés érkezett az ország minden részéről, és a 29 nyertes intézmény között összesen 50 millió forintot osztottak szét. 

(Fotó:  Pixabay)