Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Papp Oszkár lett a GYAC elnöke

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Papp Oszkár új szerepet kapott a város legnépesebb sportegyesületében.

Eddig a Győri Atlétikai Club rendkívül eredményes evezős szakosztályát irányította, tegnap pedig a küldöttgyűlés megszavazta őt az elnöki pozícióra.

„Első lépésként nyilván tájékozódom a teljes klubról, szeretnék átlátni mindent, hiszen eddig az evezős szakosztállyal kapcsolatban voltam csak naprakész. Ezek után alakul majd ki, hogy mi az amit ez eddigi működésből megtartunk, és mi az amin változtatunk” – mondta Papp Oszkár a gyac.hu-nak.

„Az egyik legfontosabb cél, hogy idővel az egyesületnek a felnőttek között is legyenek meghatározó, világbajnokságokon. Olimpiákon induló versenyzői annyi sportágban, amennyiben csak lehet. Tervezzük, hogy még több sportág csatlakozik a GYAC-hoz. Rendkívül fontos állomás ezen az úton, hogy megmaradjon a jó kapcsolat a Széchenyi Egyetemmel. Több fiatalt szeretnénk a városba csábítani azzal, hogy tökéletes lehetőséget adunk nekik arra, hogy a legjobb helyen folytassák tanulmányaikat, és mellette egy olyan klubban sportolhassanak, amelyik egyedülálló az országban. Nincs máshol olyan, hogy az egyetemtől, a kollégiumoktól néhány száz méteres körzetében ott van, az intézmény sportcsarnoka, a folyó, az evezős csónakházzal, a kajakos víziteleppel, a legmodernebb uszoda, az Olimpiai Sportpark, és sorolhatnám a kiváló lehetőségeket. Ezekkel élni kell, és akkor biztos, hogy a 2024-es párizsi olimpián több olimpikonja is lehet a GYAC-nak” – tette hozzá a GYAC új elnöke.

„Egy olyan egyesület élére kerestünk alkalmas vezetőt, amely a győri sport ékköve. Hosszas keresgélés után találtuk meg azt az embert, aki ezt elvállalta, és meg is szavazták a küldöttek.
Papp Oszkár eddig az evezős szakosztálynak volt a szakosztályvezetője társadalmi munkában, tehát ő úgy vezette csapatát, úgy lett a GYAC az egyik legjobb evezős klub az országban, hogy a fizetéséről teljes egészében lemondott. Ez is mutatja a hozzáállását a sporthoz, szíve-eleke benne van. Biztos, hogy lesznek nehézségek a fejlődés útján, de mi mindenben segítjük. Szeintem jó döntés született, és remélem a GYAC a sikerekről szól majd a jövőben. Egy szervezet akkor működik jól, ha nagyok a célok. Financiálisan, gazdaságilag eddig is jól működött a klub, ehhez kell felnőni sportszakmailag, ezt kell újabb szintre emelni. Ehhez álmodni kell az edzőknek, ehhez merni kell a szakosztályvezetőknek, és ehhez kell egy olyan elnök, aki mindenben partner és tényleg szereti a sportolókat”