Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Pintér Bence polgármester megvétózta a városi cégek felügyelőbizottsági tagjainak a fizetésemelését

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Másodszor élt vétójogával a masszív fideszes többséggel szemben a várost vezető Pintér Bence (Tiszta Szívvel a Városért). A győri polgármester ezúttal az önkormányzati cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetésemelése ellen jelentett be óvást hétfőn délután. Rendkívüli közgyűlést kell összehívni.

Az elmúlt év utolsó közgyűlésén a városvezetés akaratával szemben megemelték a képviselők a saját fizetésüket is októberig visszamenőlegesen, csaknem a négyszeresére. Ezt azért hozzuk elő, mert a mostani vétót is részben ezzel indokolja a polgármester. Mint Pintér írja, „hiába tiltakoztunk, a Fidesz-frakció a legutóbbi, 375 százalékos, visszamenőleges képviselői fizetésemelés után, most a felügyelőbizottsági béreket emelte meg, átlagosan 350 százalékkal, azaz 230 ezer forinttal havonta. Százezer forintos órabért biztosítva ezzel maguknak és barátaiknak, hiszen átlagosan havonta alig egyórányi munkát igényel ez a feladat a részükről.”

Hivatkozott arra is Pintér Bence, hogy az előterjesztést jegyző fideszes Borsi Róbert „még azt sem tudta megmondani, mennyibe kerülne ez a fizetésemelés a városnak; valószínűleg nem is érdekelte, hogy mennyit költ el a győriek pénzéből”. Pintérék szerint ezúttal 81 millió forintról van szó.

A polgármester a posztjában számos tételt felsorol, amelyet a fideszes többség szavazott meg korábban: alapítványok támogatása, szobrok állítása, a frakcióiroda és a Győr Projekt adósságrendezése is szerepel a listán. Azt már korábban jelezte Pintér Bence, hogy az állami elvonás 15 milliárd lesz Győr esetében, így minden fillérrel megfontoltan kell bánni.

A Fidesz-frakció, illetve annak vezetője ugyanakkor kritikával élt a Pintérék által január 16-án átadott, 2025-ös költségvetés-tervezet kapcsán, bejelentve, hogy ők is benyújtanak majd egy „felelős költségvetést”. A mostani vétó még friss, arra nem reagáltak még hivatalosan, amint megteszik, természetesen az ő álláspontjukat is közöljük.