Próbálom megérteni, hogy miért ne hordjak maszkot

    Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
    Tegnap este szélviharként söpört végig a közösségi felületeken a tisztifőorvos újabb felhívása. Ezen most már piros betűkkel, felkiálltójellel írják: AKI NEM BETEG NE VISELJEN MASZKOT! Aki nem látta és kíváncsi rá ITT tudja megnézni
    .
    Kínában épp az ellenkezőjét mondták. És ahogy a költő is megfogalmazta: „Egyél lósz.rt, tízmilliárd légy nem tévedhet” – ennek kapcsán lassan másfél hete azon goldolkodom, hogyan lehet, hogy a világon nálunk hangzik ez el egyedül így, ebben a formában.
    .
    Mára egyetlen érvem maradt: nem jól használják a magyar nyelvet.
    .
    Hiszen hányan mondták már, hogy a magyar nyelv ismerete nem egyszerű, így el tudom képzelni, hogy akár a BETEG vagy éppen a MASZK kifejezést nem tudják alkalmazni helyesen a mondatban.
    .
    Azt ugyanis folyamatosan hangsúlyozzák, hogy nem tudják, kiben lappanghat a vírus, vagyis az egész világban jelenleg bárki lehet akár beteg, akár nem.
    .
    Kínában nekünk azt mondták: ha nem akarjuk, hogy a családunkat megfertőzzük, egyetlen esélyünk, ha úgy viselkedünk, mintha mi is betegek volnánk. Felteszünk egy szájmaszkot, és beratjuk a járvány megfékezésére szolgáló összes javaslatot.
    .
    A maszk ugyanis nem azért kell, hogy mi ne kapjuk el – nyilván erre is jó, de erre nem ad 100%-os védelmet – hanem arra jó, ha éppen bennünk lappang, és ennek semmi nyoma (a legújabb kutatások szerint ez akár az emberiség 86%-ánál így lehet) akkor mi nem tudjuk megfertőzni a másikat.
    .
    Képzeljük el a következőt. Tételezzük fel, hogy idővel akár minden tizedik ember hordozni fogja a vírust. Tehát tízből egy. De miután nem tudni, hogy ki lesz az az egy, hát inkább mindenki felvette a maszkot. Mert egy ember átlagosan kettőt biztosan megfertőz. Ha csak egy húzna maszkot, és nem az, akinek kellene, akkor pillanatokon belül abból a tíz főből már három lenne beteg. Aztán a másik kettő is két-két embert megfertőzhetne, így már heten lennének fertőzüttek, mire bármelyikük is tüneteket prodikálna.
    .
    Tegnap Szlovákiában rendelték el, hogy pl. bevásárlóközpontba maszk nélkül nem lehet benemmi. Nálunk meg mintha tiltani szeretné a hatóság.
    ..
    A másik lehetőség, hogy nem jól értelmezik a szónak a jelentését, vagyis hogy pontosan mit takar a maszk. De akkor hívjuk inkább egy, arcunk száj és orrnyílását eltakaró terméknek. Mert valóban nem kell a legmodernebb és mindenféle vírusölő maszokokat felvenni a hétköznapi embernek, hiszen abból elsősorban azoknak van szükségük, akik a frontvonalban harcolnak a vírus ellen. De bármilyen házi készítésű „maszkot”, vagy akár egy duplára hajtott sállat talán érdemes az orráig felhúznia mindenkinek, akinek fontos más egészsége is.
    .
    Talán a maszknál a batman álarcra gondolhattak? Bár jelen helyzetben akár még az hatásos is lehet.