Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Sport

Rekorddöntés a Gerecse50-en

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kiindulópont idén is a Jubileum park volt, ahonnan reggel 6 és fél 9 között indultak el az 50 kilométeres távra vállalkozók, összesen 2651-en. A 30 km-esre 808-an, a 20 km-esre 2499-en, a 10 km-es távra pedig 1232-en startoltak el 8 és 11 óra között.

A leghosszabb túrát választóknak 12 óra alatt kellett teljesítenie az 1500 méter szintemelkedésű útvonalat (Tatabánya – János-forrás – Baji vh. – Tardos – Pusztamarót – Héreg – Bánya-hegy – Koldusszállás – Kisréti vh. – Panoráma út – Turul – Tatabánya) ahhoz, hogy emlékül megkaphassák a teljesítéséről szóló jelvényt és elismerő oklevelet. Vadócz Péter, akinek ez volt a 34. sikeres Gerecse 50 km-es túrája dél körül ért célba. Az egyedülálló teljesítmény értékét növeli, hogy a Gerecse túrák történetében összesen nyolc olyan teljesítménytúrázó van, akinek 34-szer, minden alkalommal sikerült ezt a távot teljesítenie.

A 30 kilométeres távon részt vevőknek 494 méteres szintemelkedéssel és nyolc órás szintidővel kellett számolniuk (Tatabánya Jubileumpark – János forrás – Pusztatemplom – Baj – Tata– Tatabánya Kertváros– Tatabánya Jubileumpark). A 20 kilométeres szakasz útvonalán (Tatabánya Jubileumpark – János forrás – Vaskapu – Vértestolna – Turul – Tatabánya Jubileumpark) 581 méteres szintemelkedés és hat órás szintidő várta a túrázókat, míg a tíz kilométeren (Tatabánya Jubileumpark – János forrás – Turul – Tatabánya Jubileumpark) 390 méteres szintemelkedés és négy órás szintidő várt az indulókra.