Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Rezsitámogatás a kulturális intézmények dolgozóinak

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Minimum félhavi fizetésnek megfelelő rezsitámogatást kapnak a győri kulturális intézmények dolgozói – tájékoztatta a sajtó képviselőit Kósa Roland Győr Város alpolgármestere csütörtökön a Nemzeti Színház épülete előtt.

„Nagyon szépen köszönjük a városvezetés nevében a győri kulturális intézményekben dolgozók magas szintű szakmai munkáját valamint a intézményvezetők költségtudatos gazdálkodását az idei évben. Látva az eredményeket, javaslatot tettünk le a Humánszolgáltatási bizottság elé, hogy hagyják jóvá, hogy legalább félhavi bérnek megfelelő rezsitámogatást kapjanak a szféra dolgozói” – mondta az alpolgármester.

Kósa Roland hozzátette, hogy az intézményvezetők munkáját megkönnyítsék a rezsitámogatások elosztásában, az intézményeknél található úgynevezett „szabad forrásokat” felszabadították valamint engedélyezték a bevételekből képzett tartalék felhasználást is erre a célra. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy azoknál az intézményeknél, ahol nem állnak rendelkezésre a szükséges pénzeszközök, az önkormányzat támogatásából finanszírozhatják a támogatást.

Az év végi rezsitámogatás a kulturális intézmények megközelítően 700 dolgozóját fogja érinteni. (Forrás: gyor.hu)