Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Riválisától erősített az ETO

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Legnagyobb riválisától igazolt középpályást az ETO FC Győr. Az eddig az Érdet erősítő Csizmadia Zoltán tavasztól a Rába parton folytatja pályafutását. A Kisalföld azt írja, marad Kunsági Roland és Szabó Lukas is.

Az érdi nevelésű 26 éves középpályása szinte végigjátszotta az őszi szezont és hét gólt is szerzett, többek között az ETO-t is az ő találatával győzte le akkori csapata. Az érdi weboldal tájékoztatása szerint a jobb lehetőségek miatt választotta Győrt.

Soós Imre sportigazgató a Kisalföld érdeklődésére elmondta, Szabó Lukas és Kunsági Roland is marad Győrben, Gőcze Gergő azonban nem igazol az ETO-hoz.

Az ETO FC Győr egyébként jelenleg a második helyen áll az NBIII Nyugati csoportjában, mindössze három ponttal lemaradva a listavezető Érdtől. Az idei kiírás szerint csak a bajnokság győztese jut fel a másodosztályba.

Fotó: erdi-vse.hu