Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Nemrég hatalmas botrány robbant ki Roger Waters berlini koncertjével kapcsolatban, amely után nyomozás indult a zenész ellen, arra hivatkozva, hogy az In The Flesh közben viselt bőrkabátja és karszalagja erősen hajaz a náci egyenruhára. Waters a Double Down News-nak adott interjút, amelyben kifejtette, hogy az említett öltözék 40 éve a show része és a Pink Floyd: A fal című filmben is szerepelt, éppen a fasizmus kritikájaként.

 
"40 éve csinálom ezt! 40 éve! Szinte minden egyes évben a show része volt 1980 óta! Honnan jött most hirtelen, hogy ez nyilván a náci egyenruha utánzata, ami csakis azt jelentheti, hogy a Harmadik Birodalmat és a nácizmust dicsőítem, és még inkább alátámasztja az állítólagos zsidógyűlöletemet? Az egész nyugati világban azzal van tele a sajtó, hogy 'Waters antiszemita, náci, sőt, még egyenruhát is visel!' Hagyjuk már ezt! Lehet, hogy erősnek látszom, de igazából nagyon megvisel és felzaklat az egész. Nem hiszem el, hogy ezt csinálják velem! Szerintem a hangomon is hallatszik, hogy milyen borzalmasan sértőnek tartom, hogy ilyen jelzőkkel illetnek. Nemcsak önmagam, hanem a családom és mindenekelőtt a szüleim miatt is."

 

A Jewish News weboldal Waters viselete mellett azt is megemlíti, hogy a koncert egyik dekorációs kelléke egy nagy felfújható malac volt, amelyre többek közt egy Dávid-csillagot rajzoltak. Az sem mindenkinek tetszett, hogy a fellépés egy pontján áldozatok nevei jelentek meg a LED-falon, és George Floyd, valamint az Al-Dzsazira tavaly májusban meggyilkolt riporternője, Shireen Abu Akleh mellett Anne Frank neve is felvillant, és egyesek szerint ízléstelen húzás volt a zenésztől, hogy egy kalap alá vette őket.