Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 2003-ban, október végén tomboló vihar óta nem volt a mostanival összemérhető mágneses háborgás – írja oldalán az idokep.hu. A péntek este sokakat csalt a szabadba. Szabad szemmel is meg látható volt hazánk felett a sarki fényt. A látvány akár ma is folytatódhat. 

A Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet részletes beszámolójából az is kiderült, hogy majdnem 21 éve, 2003. októberében volt utoljára a mostanival összemérhető geomágneses vihar.

"Mi több, 1991 januárja óta, amióta a nagyfelbontású tihanyi digitális adatok rendelkezésre állnak, azaz az elmúlt mintegy 33 évben is mindenképpen dobogós a még be sem fejeződött mostani szupervihar. A második helyért egyelőre a 2000. júliusi eseménnyel van versenyben.”

A mágneses viharok erősségének jellemzésére leggyakrabban használt mérőszám, az ún. Kp indexeket 3 óránként számolják. A mostani vihar még javában zajlik, az előrejelzések éjszakára 6-os Kp-indexet várnak, így azokon a területeken, ahol a felhők engedik – úgy tűnik, ilyen területekből megint a Dunántúlon lesz több -, ma este akár újra megpillanthatjuk a sarki fényt.

Zöld vagy rózsaszín?

A pirosas, rózsaszínes árnyalatok több mint 300 kilométeres magasságban alakulnak ki. A  zöld szín alacsonyabb, általában 100 és 300 kilométer közötti magasságban jön létre a Föld légkörében.  

(forrás: idokep.hu/fotó: Zolifodemes)