Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Semmelweis példáját követik – kitüntetések az egészségügyisek legnagyobb ünnepén

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri önkormányzat és a Petz-kórház is a Semmelweis-napi ünnepségen adta át a szakterület legrangosabb díjait. Mutatjuk a kitüntetetteket és gratulálunk nekik!

A Győr Egészségügyéért Díjat dr. Kátó Zsuzsanna gyermekorvos és dr. Szabó Ágnes felnőtt háziorvos vehette át. A Győr Szociálpolitikájáért Díjat Etzlné Lőrincz Ildikónak, az Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat igazgatóhelyettesének és Rákosi-Tóth Ritának, a Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatójának adta át Dézsi Csaba András polgármester.

A Petz-kórházban a 2018-ban alapított dr. felpéczi Petz Lajos Életműdíjat, amit idén dr. Tompos Tamás, a Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebészeti Osztály nyugalmazott/nyugállományba vonult, mégis aktívan tovább dolgozó osztályvezető főorvosa kapta meg.

A Nyári László Nívódíjnál az orvosi alrendszer díjazottja idén dr. Luterán Ferenc, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály járóbeteg-szakellátási igazgatóhelyettes osztályvezető főorvosa. Az ápolási alrendszerben a díjat Horváthné Nagy Szidónia, az Központi Anaest. és Intenzív Terápiás Osztály egyetemi okleveles ápolója, főnővére kapta. Szintén Nyári László Nívódíjat vehetett át Központi Gyógytorna Szolgálat vezető gyógytornásza, Rigó Attiláné.

A Méhes Károly publikációs díjat dr. Nyőgér Zoltán, a Traumatológiai, Ortopédiai és Kézsebészeti Szakmacsoport főorvosa kapta.

A Patkós Imre Emlékérem és Oklevél idén dr. Ilonka Orsolya alorvosnak járt.