Sok eső, hajnali fagyok

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Változékony, csapadékban gazdag hét áll előttünk.

Ma lehűlés váltja a hétvégi felmelegedést. Nyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra az ország túlnyomó részén kisüt a nap. Délutánra keleten is legyengül a délelőtt ott még élénk délnyugati szél, míg a nyugati országrészben északias, egész nap gyenge légmozgás várható.

Estétől dél felől fokozatosan beborul az ég, és hajnalban délen elered az eső.

Kedd hajnalban északnyugaton már lehet gyenge fagy. Napközben borongós idő várható, legfeljebb északon bukkanhat elő rövid időre a nap. Elsősorban a Dunántúlon, illetve a középső országrészben kell számítani esőre. A légmozgás gyengének és északias irányúnak ígérkezik.

Szerdán nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. A keleti országrészben kora-délutánig még borongós időre van kilátás, kisebb esővel, az ország többi részén napos, száraz idő várható.

Csütörtökön, pénteken erősebben felhős, illetve változóan napos területek, valamint időszakok váltakoznak, kevés csapadék (szitáló eső, havas eső, hószállingózás) nem zárható ki, de jelentős csapadék nem valószínű. Hideg lesz, reggelenként kiterjedt faggyal, ködfoltokkal. Foltokban napközben is tartósabban megmaradhat a köd.

Szombaton nyugat felől fokozatosan vékonyodó, csökkenő felhőzet mellett, jelentősebb csapadék nem valószínű. Marad a hűvös, hajnalban fagypont körüli időjárás. Megélénkül az északi, északnyugati szél  – áll az eumet.hu előrejelzésében.