Ismeretlen személy 2015. november 14 -én 11 órakor az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg Scania típusú vontatóval közlekedett Győrben a Bácsai út felől a Vidra utca irányába.
Közlekedése során a Külső-Bácsai út – Boglárka utca kereszteződéséhez érve jobbra – a Boglárka utca irányába -kívánt kanyarodni, azonban figyelmetlenségébol kifolyólag járműve jobb elejével nekiütközött a Győr-Szol Zrt. tulajdonát képező közvilágítási kandelábernek.
A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a sofőr adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében tanuk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya személyesen a Győr, Zrínyi út 54. szám alatti címen vagy az 520-092-es, illetve az 520-094-es telefonszámon.