Kezdőlap LIFE MAGAZIN Család-gyerek

Szerencse vagy szerencsétlenség? Balkezesek napja van!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az emberiség legnagyobb része, körülbelül 90 százaléka a jobb kezét használja, ha valamit csinál. A maradék 10 százaléknak a másik a természetes. Ma rájuk figyelünk: augusztus 13. a balkezesek világnapja.

Egy balkezeseket tömörítő amerikai szervezet kezdeményezésére ünnepelhetjük 1976 óta minden évben ezen a napon a balkezeseket. Hosszú évtizedeken át azonban nem hogy ünneplésre nem volt lehetőség, sokkal inkább tiltották a „másik kéz” használatát, elsősorban a balkezes írást. Sőt a protokoll része volt az is, hogy enni az embernek a „szép kezével” kell.

A legújabb kutatások szerint a balkezesség gerincvelői eredetű, függ a magzatot érő környezeti ingerektől, amelyek befolyásolhatják egyes enzimek aktivitását, ez pedig hatással lehet már az anyaméhben az oldaldominancia kialakulásához. Arra azonban továbbra sincs elfogadható magyarázat, hogy miért sokkal ritkább a balkezesség.

SZERENCSE VAGY SZERENCSÉTLENSÉG?

Íme néhány név, akik a bal kezüket használják:

Robert De Niro

Hugh Jackman

Julia Roberts

Justin Bieber

Jennifer Lawrence

Adam Levine

Vilmos herceg

Lady Gaga

Keanu Reeves