Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Autóúton Győrtől Szombathelyig

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A Győr és Szombathely között tervezett, új nyomvonalon kiépítendő M85 és M86 gyorsforgalmi út jelentősen javítaná a főúthálózat, illetve a gyorsforgalmi hálózat elérhetőségét. A kedvezőbb utazási körülmények következtében javulhat a mobilitás, ami kedvezően befolyásolhatja a foglalkoztatottság bővülését” – hangsúlyozza Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.

 

A tervezett új, kétszer két sávos gyorsforgalmi közlekedési csatorna megvalósításával a Győr-Moson-Sopron megye kelet-nyugati tengelyét alkotó 85. számú főút, valamint az észak-déli tengelyt alkotó 86. számú főút forgalma lakott területen kívül lesz vezethető. Így a nagymértékű forgalom a környezetet nem károsítja, a lakókörnyezetet nem zavarja, s a közlekedés is biztonságosabbá válik. „Az új gyorsforgalmi út megépítése növelheti a régió gazdasági potenciálját, javítja az érintett megyeszékhelyek és a főváros közötti közlekedést” – értékelt Loppert.

 

„Az új út, ha teljesen kiépül Győr, Csorna és Szombathely között, a települések közötti kapcsolat erősítésén keresztül hozzájárulhat a kistérségi és ezáltal a régiós elérhetőség további fejlődéséhez, a kistérségi, régiós identitás kialakításához” – mondja a szakember. Loppert szerint az útépítés hálózati szempontból kiemelt jelentőségű, kedvező hatása átnyúlik a szomszédos kistérségek településeire is: közös turisztikai fejlesztések indítását, a gazdaság élénkülését eredményezheti.

 

Az előkészítés a Győr-Csorna-Szombathely közötti útpálya 90 kilométernyi szakaszának kiépítéséhez szükséges dokumentumok elkészítését, továbbá az engedélyek beszerzését, a területszerzést, a régészeti feltárást foglalja magában. A megvalósíthatósági tanulmányok többsége elkészült, a jogerős építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll. Több környezet- és örökségvédelmi hatásvizsgálat már elkészült, és a kiviteli tervek egy része is. A szükséges közműengedélyek beszerzése előkészítés alatt áll. A beruházások előkészítése a tervek szerint 2013 fejeződik be.

 

Az előkészítés összesen 73 kilométernyi útra terjed ki; a Győr-Enese útszakasz, az Enese-Csorna útszakasz, a Csornát elkerülő két szakasz, valamint a Csorna és Szeleste közé tervezett, összesen több mint 73 kilométer hosszú kétszer két sávos – a csornai elkerülő út egy szakaszán kétszer három sávos, illetve kétszer egy sávos – útpálya kiépítéséhez szükséges dokumentumok elkészítését, illetve engedélyek beszerzését foglalja magában. A megvalósíthatósági tanulmányok többsége elkészült, a jogerős építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll. Több környezet- és örökségvédelmi hatásvizsgálat már elkészült, és a kiviteli tervek egy része is. A szükséges közműengedélyek beszerzése előkészítés alatt áll.

 

A beruházás előkészítésére a Közlekedési Operatív Program (KÖZOP) keretén belül bruttó 12,76 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) fedezi.