Győr

Új buszok segítik a munkát

Új buszok segítik a munkát az ETO Akadémiánál. Csütörtökön délelőtt, ünnepélyes keretek között adták át a legújabb járművet, amely összesen 53 személy szállítására alkalmas. A 2019-es, 408 lóerős gyártmány, mindössze 2430 km-t futott idáig. Belseje jól felszerelt, ennek köszönhetően, igazi 21. századi körülmények között utazhatnak majd a klub csapatai a jövőben. Tuboly Frigyes, akadémia igazgató […]

BYD
Gazdaság

Tavasszal már a komáromiak is a BYD elektromos buszával közlekedhetnek

A BYD bemutatta azt az elektromos buszt, mely várhatóan április végétől, május elejétől Komáromban közlekedik majd. A cégcsoport a további fejlesztési tervekről is tájékoztatást adott ­Czunyiné dr. Bertalan Judit ország­gyűlési képviselőnek, illetve dr. Molnár Attila polgármesternek – közölték a hírt a város honlapján. A BYD vezetői elmondták, hogy a cégnek egyre több megrendelése van, így komoly fejlesztésekben […]

elektromos busz
Gazdaság

Évente ezer elektromos buszt gyártanának Komáromban

Jelentős bővítést hajt végre magyarországi gyáregységében a BYD: a kínai cég 2022-re a jelenlegi ötszörösére, éves szinten mintegy ezer autóbuszra növeli a komáromi üzem kapacitását. Az internetes portál úgy tudja, hogy a BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. a meglévő létesítményei mellett nemrég egy újabb két hektáros területet vásárolt meg, amelyen hamarosan megkezdődhet az […]

Volánbusz
Gazdaság

Vasárnaptól sok változás lép életbe az autóbuszok menetrendjében

Mutatjuk a térségünket érintő számtalan változást. 7053 Győr – Tét – Kisbabot – Csorna A munkanapokon 4:30-kor Csornáról Tétre közlekedő autóbusz 15 perccel később, 4:45-kor indul és nem érinti Egyed települést. A járat menetrendje Árpás, Tűzoltószertár megállóhelytől változatlan. 7056 Győr – Enese – Kisbabot – Egyed – Csorna A tanítási szünetben munkanapokon 14:35-kor Csornáról Rábacsécsény, […]

Győr

Két busz menetrendje változik Győrben

Október 15-étől két helyi autóbusz menetrendje is változik Győrben. – írja a város honlapja.  A tájékoztatás szerint a 10-es számú busz a tanév alatti munkanapokon a 14:48-kor induló járat 3 perccel később, 14:51-kor kezdődik. A 34-es busz az Autóbusz-állomástól, munkanapokon 6:10-kor induló járat 40 perccel korábban 5:30-kor közlekedik. A nyári tanítási szünetben munkanapokon 16:20-kor, a […]

busz
Rábaköz

Október 15-től változik a helyközi autóbusz menetrend

Mutatjuk a Rábaközt érintő menetrend változásokat. 7053 Győr – Tét – Kisbabot – Csorna A tanítási napokon 6:10-kor Tét, Mórichidai elágazótól Csornára közlekedő járat meghosszabbított útvonalon jár: Tét, Garázstól 6:07-kor indul. 7059 Győr – Bágyogszovát – Kisbabot A munkaszüneti napokon 15:45-kor Kisbabot, Postától Győrbe közlekedő járat 2 perccel korábban 15:43-kor indul. 7063 Győr – Csorna […]

Győr

Milyenek az új buszok ?

Újabb 16 busz érkezett Győrbe, amelyek ezen a héten már munkába is álltak. Az új csuklósok a szeptemberi iskolakezdéssel járó közlekedési változások gördülékeny lebonyolításához is hozzájárulnak. Azon kívül, hogy klímaberendezéssel felszereltek, fedélzetükön kamerák, és utasszámláló berendezés is található.  

Ikarus
Csorna

Ikarus-szal Csornára!

Ne lepődjön meg, ha Csornán látja ezt a buszt szombaton. Július 11-én (szombaton) Tatabányáról útnak indul az 1970-ben gyártott, eredeti állapotára restaurált, „faros” néven elhíresült közkedvelt nosztalgia-autóbusz. Úti célja most a Csornai Premontrei Apátság lesz, melyet egy szervezett túra keretében ismerhetnek meg a résztvevők. Hagyományaikat, tevékenységüket egy másfél órás – a csornai rendházban élő szerzetes […]

Változik a buszmenetrend
Győr

Változások a helyközi busz-menetrendben

Július elsejétől több változás is lesz a helyközi buszközlekedésben. Mutatjuk a Győr-Moson-Sopron megyét érintő változásokat.  7030 Győr – Pannonhalma – Ravazd – Győrasszonyfa autóbuszvonalon Új járat indul munkanapokon 9:30-kor Pannonhalma, Tűzoltószertártól Ravazd, Autóbusz-fordulóig, és vissza irányban 10:27-kor. A munkanapokon 10:40-kor Győrből Pannonhalma, Tűzoltószertárig közlekedő autóbusz meghosszabbított útvonalon Ravazd, Autóbusz-fordulóig jár. A munkanapokon 12:10-kor Pannonhalma, Tűzoltószertártól […]

Gazdaság

Újra csuklós buszok készülhetnek Győrben

A Győrben és Mosonmagyaróváron buszokat gyártó Credobus, tíz év után újra csuklós buszokat fog gyártani, ráadásul nem is akármilyeneket. Tormássy Attila, értékesítési- és marketingvezető az autopro.hu-nak adott interjújában azt mondta,a termékújdonság nagyon jelentős előrelépés mind a dizájn és a járműelektronika terén, a legfontosabb viszont, hogy ez lesz az egyetlen 19,5 colos kerékrendszerre épülő ultrakönnyű csuklós […]