Győr

Reformok a Prohászkában

Elindult a „zöld mozgalom”, hamarosan kezdődik a teljes körű felújítás, a következő tanévtől pedig elindul az angol-német idegennyelvi tagozat Prohászkában. Az óvodába az általános iskolába és a gimnáziumba összesen több mint 600-an járnak, mindannyian konzervatív, a keresztény értékeknek megfelelő nevelést kapnak az oktatóktól, akik a tanulók képzésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

Bolyai csapatverseny
Győr

Pitagorasz nekik nem tétel

Megkezdődtek az idei Bólyai csapatversenyek. Itt a gyerekek matematikából, magyar nyelv és irodalomból, valamint természettudományokból mérhetik össze a tudásukat – négy fős csapatokat alkotva. A kisalföld legjobb ifjú matekosait már köszöntötték a győri Kovács Margit Iskolában.  

Alprosys vetélkedő
Győr

Játék a középiskolásoknak

Kreatív Fizika versenyt hirdet az Alprosys Kft. Győr-Moson-Sopron megye középiskoláinak osztályait és tanárait célozza meg, hogy egy szórakoztató vetélkedővel elmélyítse tudásukat a fizika területén. A játékra való nevezéshez szükséges kitölteni az  alprosys.hu/fizikaverseny  oldalon található „jelentkezési lapot”, valamint egy képet kell mellékelni, amin nem csak a csapattagok találhatóak, hanem az egész osztály szerepel, mindezt október 14-ig […]

Új szolgáltatás az Oxygen-nél
Gazdaság

Új szolgáltatás az Oxygen-nél

Az elismert kommunikációs szakember, a szakmájában „csak” Dr.Preziként emlegetett Németh Zoltán tartott tréninget az Oxygen Media munkatársainak. A kollégák egy gyakorlatias, jó hangulatú tréningen sajátíthatták el a lebilincselő előadás alapjait. Ez volt az első tréning az Oxygen Media újonnan nyíló oktatóközpontjában, ahol a jövőben különböző témában, különböző korosztályoknak tartanak foglalkozásokat a szakemberek.

II. Arrabona Állásbörze
Gazdaság

II. Arrabona Állásbörze

Az ETO Park Élményközpont adott otthont a II. Arrabona Állásbörzének. Az első alkalommal 32 cég volt jelen kiállítóként, a legutóbbi börzén azonban 37 vállalattal ismerkedhettek meg az érdeklődők. Radnóti Ákos, Győr város alpolgármestere, köszöntő beszédében azt mondta, munkaerőhiány van, ezért nem csak a cégekre és a vállalatokra van szükség Győrben, hanem a munkavállalókra is.  

Megújult a Csillagerőd
Komárom

Megújult a Csillagerőd

Magyarországon egyedülálló családbarát, kulturális intézménnyé vált a komáromi Csillagerőd. A korábban rossz állapotú, raktárépületként és szükséglakásként is funkcionáló erődítmény mára újra eredeti állapotában díszíti Komáromot, mindemellett modern és impozáns is lett az épület. Az intézmény múzeumi körülmények között gazdag és interaktív programokat kínál, a hétezer négyzetméteres kulturális központ pedig otthont biztosít a Szépművészeti Múzeum korábban […]

Boldog Iskola a Bercsényi
Győr

Boldog Iskola lett a Bercsényi

Boldog Iskola lett a győri Bercsényi Miklós Iskola, ami azt jelenti, hogy a 2019/20-as tanévtől kezdve az úgynevezett Boldogságórákon olyan témákat beszélnek át a pedagógusok a gyerekekkel, mint például az optimizmus, a szeretet a hála és a megbocsájtás fontossága. A Jobb Veled a Világ Alapítvány programjának célja, hogy a mostani gyerekekből a jövő boldog felnőttei […]

Diákok a Mobilisban
Győr

Tudatosan az okos eszközök között

Kipróbálhatják a virtuális valóságot, a 3D-s nyomtatókat, és programozhatnak is a gyerekek a Mobilityben. A Mobilis Interaktív Kiállítási Központ legújabb fejlesztése egy olyan kiállítótér, ahol vezetett látogatáson lehet testközelből betekinteni az informatika és a robotika világába. A program célja, hogy a fiatalok az okoseszközök korában maguk is tudatossá váljanak. A hétköznapi csoportos foglalkozásokra a helyek […]

Motiváció a Gárdonyiban
Győr

Motiváló üzenetekkel indult a tanév a Gárdonyiban

Motiváló üzenetek, idézetek és az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó lépcsőmatricák színesítik a Gárdonyi Iskola közel ötven éves épületét. A 72 lépcsőre ragasztott felirat nem csak a mindennapokat teszi hangulatosabbá, hanem segít elsajátítani a gyerekeknek a az alapvető definíciókat és képleteket. A lépcsőmatricák ötlete a diákoké volt, a tanárok és a szülők pedig segítették megvalósítani az elképzeléseket. […]

Átadták a MÁV-szállóból kialakított középiskolai kollé
Gazdaság

Átadták a kollégiumot Tatabányán

Átadták az egykori MÁV-szállóból kialakított, százágyas középiskolai kollégiumot kedden Tatabánya központjában. Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester az eseményen elmondta, a kormány a Modern városok program keretében 800 millió forint támogatást biztosított a beruházáshoz, amelyhez az önkormányzat 168 millió forintos önrésszel járult hozzá. Az 1970-es évek elején emelt, szocreál stílusú épület évek óta üresen állt, majd a […]