Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

12 listavezető albummal zenetörténelmet írt Taylor Swift a Billboard 200-on. Az összes női előadót megelőzte. Az amerikai énekesnő ezzel letaszította a trónról Barbra Streisandot, aki korábban tartotta ezt a rekordot.

Július 7-én jelent meg a 2010-es Speak Now című album felújított, újrakevert változata megegyező címen, egy kis kiegészítéssel: Speak Now (Taylor's Version). Ez a korong hozta meg Taylor Swift számára a sikert a Billboard 200-on, hiszen szinte egy csapásra a lista vezető albuma lett. Ez sorrendben a 12. Taylor Swift korong, ami uralja a Billboard 200-at.

Ez hatalmas szenzáció – kétség nem fér hozzá – de nemcsak ezt az egy sikert hozta a július Taylor Swift számára. A '60-as évek óta Taylor Swift az első olyan előadó, akinek négy albuma egyidejűleg bejutott a TOP10-be a Billboardon. Ezen kívül az énekesnő három kislemezzel – amelyek három különböző albumról származnak – szintén bent van a TOP 10-ben.

Taylor Swift idén tavasszal indította el világkörüli turnéját, az Eras Tour-t, s jelenleg az Egyesült Államokban koncertezik. A 2024 augusztusáig tartó koncertsorozaton latin-amerikai, ausztrál és ázsiai helyszínek mellett európai állomások is szerepelnek. 2024. augusztus 1-3. a lengyelországi Varsóban, a PGE Narodowy Stadionban lép fel Taylor, amíg augusztus 8-10. pedig az osztrák állomás dátuma, amely helyszíne a bécsi Ernst Happel Stadion.

photo: sfchronicle.com, GEORGE WALKER IV/AP