A legátfogóbb kutatást a témában biztosan a Purdue Egyetem végezte, a kutatók 1999 óta csinálják a családon belüli különbségeket vizsgáló átfogó kutatást. Bár az utolsó publikáció a koronavírus-járvány előtt született a témában, azt tudni lehet, hogy a kutatók már a nagyszülői kapcsolatokat is vizsgálják, és újabb szakaszába érkeztek a munkának, ugyanis a szülők közül sokan elhunytak már.
Jill Suitor, a Purdue Egyetem szociológiaprofesszora szerint a két leghosszabb kapcsolatunk életünk során az anyánkkal (mivel ő a statisztikák szerint nagyobb eséllyel tovább él, mint az apa), illetve a testvéreinkkel van – egyáltalán nem mindegy, hogy ez milyen minőségű, és milyen érzéseket vált ki belőlünk. Suitor kutatása felnőtt testvérekkel zajlott, akiket különböző tematikus alkutatásokban kérdeztek a kapcsolatukról egymással, illetve a szüleikkel, és persze a szülőket is kifaggatták.
Suitor a kutatásai során érdekes eredményekre jutott: a megkérdezett testvérek 60 százalékban nem találták el, hogy az anya melyiküket preferálja, jellemzően arra tippeltek, hogy a másikat. Ez más kutatásokban is jellemző volt egyébként: szinte minden testvér azt hiszi, hogy ő a kevésbé kedvelt gyerek, és hogy a másikkal a szülők kivételeznek.
A Kaliforniai Egyetem kutatása azt találta, hogy az apák 70 százaléka, az anyák 74 százaléka bevallja magának, hogy van kedvenc gyereke. Ennek érdekes módon nincs hatása az elsőszülöttre mentálisan, de a fiatalabb gyerekeknek a kutatás szerint már jelent némi mentális stresszt a helyzet – a kutatók feltételezik (de nem mutatták ki a kutatásban), hogy ez azért lehet, mert a preferált gyerek gyakran az elsőszülött.
A vizsgálathoz egyébként 384 serdülő testvérpárt vizsgáltak, akik otthon éltek a vér szerinti szüleikkel, és nem volt közöttük nagyobb különbség, mint négy év. Az is kiderült a kutatásból, hogy mindegy, hogyan viselkednek a szülők, a gyerekek mindig úgy gondolták, hogy a másikat máshogyan, jobban kezelik.
A Purdue Egyetem kutatása rávilágított, hogy a kivételezés, bár nem tűnhet olyan nagy problémának, valójában komoly pszichológiai következményekkel járhat mind az anya, mind a gyerekek számára.
Ha a gyerekek például úgy érzik, hogy folyton ők azok, akik csalódást okoznak a szülőknek, az elősegítheti a depresszió kialakulását,
ráadásul a kutatás szerint ennek nő az esélye azzal párhuzamosan, ahogy az anya és a gyerekek is idősödnek. Az sem feltétlenül segít sokat, ha a gyerek úgy érzi, hogy ő az, aki érzelmileg közelebb áll a szülőhöz, mert a mentálisan stresszes helyzetekben (például ha az anya valamilyen rajta kívül álló ok miatt szomorú) nem tudja megvigasztalni a szülőt, ez pedig extra stresszt okozhat számára. Ez különösen igaz akkor, ha anya-lánya párosról van szó.
Mivel a kutatás most már elhunyt szülők gyerekeit is tudta vizsgálni, arra is rájött, hogy az anya vagy apa halála után a kivételezés miatt keletkezett stressz nem szűnik, sőt, erősebb lehet, mivel a konfliktust már nem lehet megoldani, a sérelmeket nem lehet elsimítani.
A kivételezés egyébként a szülőnek is lehet káros: ha például lebetegszik, ápolásra szorul, és nem az általa preferált, hozzá érzelmileg közelebb álló gyerek ápolja (mert, tegyük fel, az a gyerek úgy hiszi, hogy a másik a kivételezett), az kimutathatóan rontja a gyógyulási esélyeit.
Ha egy szülő valamelyik gyerekét preferálja a másikkal szemben, nem feltétlenül rossz dolog, amíg ez nem nyilvánul meg kivételezésben. Ilyenkor nem arról van szó, hogy a szülő jobban szereti az egyik gyereket, mint a másikat, inkább arról, hogy a személyiségük jobban rezonál egymással.
