Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tíz éve választották országos elnökké Horváth Pétert, a Révai igazgatóját

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Éppen tíz éve választották a Nemzeti Pedagógus Kar elnökévé Horváth Pétert, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatóját az akkor új szervezet alakuló ülésén. Azóta számos alkalommal hallhattuk, olvashattuk nyilatkozatait a pedagógus szakma nevében, miközben kiugróan nehéz és feszültségben telt időszakokat is megéltek az oktatásban dolgozók.

Ezelőtt tíz évvel, 2014. június 14-én alakult meg Budapesten az akkor új szervezet, a Nemzeti Pedagógus Kar, amely az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézmények közalkalmazott pedagógusainak testülete. Tehát nem szakszervezeti szerepet tölt be, hanem véleményezési-javaslattételi jogot gyakorol szakmai kérdésekben: a köznevelést és a pedagógusképzést érintő jogszabályok megalkotása és módosítása során.

Első és azóta is regnáló elnökévé a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatóját, Horváth Pétert választották meg, aki annak idején erről így nyilatkozott: „A pedagógusok mondják meg, mik a gondok” és ő csak képviselni szeretné a pedagógusokat. (Kisalföld, 2014. június 16.)

Arra a kérdésre, hogy miként esett rá a választás, azt felelte egy évtizeddel ezelőtt, pontosan nem tudja, talán az keltette fel az előkészítő bizottság figyelmét, hogy sok szavazatot kapott a megyei küldöttválasztáson, de szerepet játszhatott az is, hogy régóta vezeti az országos hírű Révait.

Elárulta akkor azt is, hogy először nemet mondott a felkérésre, majd családja és barátai biztatására mégis elvállalta. A támadásokat azonnal megtapasztalhatta, hiszen még meg sem választották, az MSZP arról nyilatkozott, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar az erőszakos oktatáspolitika szimbóluma. Erről Horváth Péter akkor azt mondta: „Az ellenzéki pártok joga, hogy a kormány intézkedéseit támadják. Remélem, munkánkkal cáfolni tudjuk majd a félelmeket.”

Balog Zoltán, az akkori emberi erőforrások miniszter azt ígérte, hogy a tárca nem szeretné befolyásolni, ami a pedagóguskarnál történik, arra a kérdésre, hogy betartják-e ezt az ígéretet, az új elnök úgy válaszolt: „a kar vezetőjének nem párttagot akart a tárca, amitől pedig sokan féltek, ezért most nincs okom azt feltételezni, hogy nem tartják be” az ígéretet. Mint kiderült, azt is megígérték, hogy oktatási kérdésekben mindig kikérik a szervezet véleményét.

A Révai igazgatóját utoljára 2021. június 12-én a tisztújító küldöttgyűlésen választották meg újabb öt évre a Nemzeti Pedagógus Kar elnökévé.

Horváth Péter maga is a győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett 1980-ban, matematika tagozaton. Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen, matematika-fizika szakon szerzett diplomát és már ötödévesként a Révaiba hívták tanítani. 1991-től nevelési igazgatóhelyettesnek választották és 1995 óta az intézmény igazgatója.