Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Több mint 460 hajléktalant regisztráltak egy éjszaka alatt Budapest belső területein

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Összesen 461 hajléktalan embert regisztráltak Budapest közterületein október 11-én. Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte, hogy önkéntesek bevonásával felmérték, hogy Budapest belső kerületeiben – a Hungária körúton belül eső területen – hányan töltik fedél nélkül az éjszakát. Az este nyolc óra és éjfél között végzett "szemrevételezési vizsgálat" során 133 fekvő hajléktalant regisztráltak, valamint 328 "ücsörgő, járkáló, guberáló" hajléktalant, utóbbiakról kinézetük, ruházatuk, holmijuk alapján valószínűsítették, hogy hajléktalanok. Az önkéntesek további 30 üres alvóhelyet is felfedeztek.

Az éjszakai szemle során regisztrált hajléktalanok 78 százaléka férfi, és többségük a középkorú, 30-49 éves korosztályból kerül ki. Míg a szállókon jellemzően sok az idős, a közterületen éjszakázóknak mindössze 3 százaléka volt 65 év feletti. A vizsgálatból kiderült az is, hogy a hajléktalanok többsége (58 százalék) egyedül volt, de meglepően sokan párban (20 százalék) és csoportban (22 százalék) tartózkodtak köztereken. A számlálásban nincsenek benne az ellátórendszerben rögzített, szállókon, menhelyeken alvó hajléktalanok, mert kifejezetten a köztéren éjszakázókat regisztrálták.

Győri Péter elmondta, hogy jövőre tervezik Budapest Hungária körúton kívüli területének felmérését, és szeretnék 3-5 évente megismételni a vizsgálatot annak érdekében, hogy mindenki bekerülhessen az ellátórendszerbe.